Fontos kijelentést tett a fejlesztésekről az Aston Martin technikai igazgatója

Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows azt nyilatkozta, hogy a jövőben sem akarnak visszavenni az agresszivitásból, valamint hogy minél korábban el akarják kezdeni a 2024-es kocsijuk fejlesztését.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

5 futam után 4 dobogós helyezést szerezve az Aston Martin a konstruktőri második helyezést foglalja el, míg Fernando Alonso a harmadik az egyéni világbajnoki pontversenyben.

A csapat további terveiről a technikai igazgató Dan Fallows nyilatkozott, aki kijelentette, megpróbálnak korán átállni a 2024-es kocsijuk fejlesztésére, ami az AMR23-as evolúciója lesz:

Még több F1 hír:

„Egyértelmű, hogy szeretnénk a lehető leghamarabb elkezdeni a jövő évi kocsi fejlesztését. A játék számunkra az, hogy eközben az idei autót se áldozzuk fel” – idézte Fallowst a RaceFans.

„Elkerülhetetlen, hogy a 2024-es autónk a 2023-as evolúciója legyen. Szóval információt fog jelenteni minden idei adat és fejlesztés is. És megpróbáljuk minél korábban megkezdeni a 2024-re szóló munkálatokat” – tette hozzá.

Fallows emellett azt is elmondta, hogy az Aston Martin a jövőben sem akar visszavenni a tervezést érintő agresszivitásból. Az Aston Martin háza tájáról még hír, hogy az F1.com szakértői szerint Alonso az idei év eddigi legjobbja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vad pletyka: már Imolában pilótát cserélhetnek az F1-ben!
Következő cikk A Ferrari legfőbb célja még mindig az SF-23 lenyugtatása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország