Forma-1 Brit Nagydíj

Fontos döntést hozott meg az Audi a Forma-1-be lépés érdekében

Az Audi megszünteti gyári támogatását más motorsport-tevékenységeiben, például a DTM-ben, a Dakarban és a GT-osztályokban, hogy teljes gőzzel a Forma-1-be való belépésre készüljenek.

Neel Jani, Audi simulator driver

Rolf Michl, az Audi Sport ügyvezető igazgatója a Motorsport-Magazin.comnak árulta el a héten, hogy az Audi igazgatósága meghozta a döntést a gyári támogatás felfüggesztéséről és az érintett csapatokat, pilótákat és partnereket már tájékoztatták róla.

Mindezt azután, hogy az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann, akit szeptembertől Gernot Dollner vált majd, szerette volna ezzel elérni, hogy az egyik legnagyobb gyártó legyenek a Forma-1-ben – mindezt már azelőtt, hogy megállapodtak volna a Sauberrel.

Ennek érdekében az Audi Dakar-projektje 2024-ben lezárul, míg az Audi R8 LMS GT3 hitelesítését meghosszabbították, hogy ügyfeleik a későbbiekben is rajthoz állhassanak. Mindeközben masszív toborzásba is kezdtek azóta, hogy bejelentették volna a Sauber döntő többségének megvásárlását. Többek között érkezett James Key, aki korábban a McLaren műszaki igazgatója volt és Neel Jani, aki szimulátoros pilótaként segíti majd a munkájukat.

„Ez egy egyértelmű döntés, amelynek középpontjában az van, hogy 2026-ban beszállunk a Forma-1-be, így a magunk részéről nem leszünk képesek más csapatokat finanszírozni 2024-től kezdve. Ez különösen igaz az alkatrészcsomagokra és az Audi Sport pilótáira.”

„Azt biztosítani tudjuk, hogy a jelenleg már kiadott járművek minden tekintetben járóképesek maradjanak. Ezt a stratégiai elköteleződést azonban 2024-re már nem hosszabbitottuk meg. Nehéz szívvel fogadtuk el az Audi igazgatóságának döntését."

Fred Vasseur szerint a második helytől pokolian szoros a Forma-1 mezőnye.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Nyck de Vries pályafutása véget ért a Forma-1-ben…”
Következő cikk Újabb versenyhétvégéken forgatják majd az új Forma-1-es filmet

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország