Az INEOS kifizetné Hamiltont, de a Daimler nem enged

Már javában 2021-et írunk, azonban Sir Lewis Hamiltonnak továbbra sincs szerződése a következő szezonra. A hétszeres világbajnok és a Mercedes azt sugallja, hogy minden rendben van, a tárgyalások haladnak, de a látszat egyelőre nagyon mást mutat.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 recevies the DHL Fastest Lap award from DHL

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 recevies the DHL Fastest Lap award from DHL

Zak Mauger / Motorsport Images

A 2020-as őrült szezon kiváló alapot képezett egy rendkívül izgalmasnak ígérkező 2021-es idény megteremtésére, hiszen sok változás történt a pilótapiacon, melynek köszönhetően három újonc pilóta megejtheti is a debütálását idén, de a nagycsapatoknál is jelentős újítások történtek a felállásokat illetően.

Ott van például Carlos Sainz, aki 2021-ben a Ferrari pilótája lesz Sebastian Vettel helyett, míg a német az újjáalakuló Aston Martin csapatával kezdte meg a felkészülését az új idényre. A Renault hívására két év szünet után visszatér Fernando Alonso, Daniel Ricciardo pedig Lando Norris csapattársaként rajtolhat el a szezonnyitón.

Van azonban egy kiemelkedő ülés, mely még mindig nem talált gazdára, habár sokáig úgy tűnt, hogy pusztán formalitásról van szó: a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és a Mercedes kálváriája tovább folytatódik, hiszen továbbra sem született egyezség a felek között.

Még több F1 hír:

Akármilyen hihetetlen, az elmúlt években elképesztő dominanciát bemutató Mercedesnek továbbra sincs két szerződtetett pilótája 2021-re, holott az új szezon hamarosan kezdetét veszi. Úgy látszik, a német alakulatnál bármi megtörténhet, hiszen tisztán emlékezhetünk rá, hogy 2016-ban Nico Rosberg váratlan visszavonulása a semmiből érkezett.

A Mercedes több alkalommal kijelentette, hogy meg kívánják tartani Hamilton, míg a brit leszögezte, hogy a német gyártónál képzeli el a jövőjét, de a felek továbbra sem közelednek egymáshoz.

A De Telegraaf  holland napilap komolyan vehető forrásokra hivatkozva elmondta, hogy a tárgyalások a két fél között egyáltalán nem mennek zökkenőmentesen, Hamilton ugyanis olyan pénzügyi követelésekkel állt elő, melyeket a Daimler nem akar teljesíteni. A hírek úgy szólnak, hogy a szóban forgó összeg 45 millió eurós nagyságrendre rúg.

 

A másik kérdéses pont a szerződés időtartamára vonatkozik, hiszen míg Hamilton több évben gondolkodna az egyezséget illetően, addig a Mercedes a brit életkora miatt nem akar hosszú távon elköteleződni.

Az INEOS belépése lehetőséget teremtett arra, hogy a fizetés körül kialakult vitát rendezzék a felek, de ez nem vonatkozik a szerződés időtartamát övező konszenzusra. Vajon meddig hajlandó a két fél elmenni? George Russell minden bizonnyal árgus szemekkel követi az eseményeket, hiszen ha valaki szóba jöhet Hamilton helyetteseként, akkor az egyértelműen ő.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Portimaót csak később jelentik be, de ezek a versenyek is veszélyben lehetnek
Következő cikk Tost kételkedik abban, hogy a Red Bull könnyen elengedné Gaslyt az AlphaTauritól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország