Folytatódik az F1-es teszt Jerezben: Vettel ismét a pályán a Ferrarival

Folytatódik az F1-es teszt Jerezben: Vettel ismét a pályán a Ferrarival

Ma többek között Lewis Hamilton is autóba fog ülni a jerezi teszt második napján, de Sebastian Vettel is folytatja a munkát a Ferrarinál.

Vasárnap hivatalosan is megkezdődött a téli tesztidőszak a Forma-1-ben. Az első napon Vettel bizonyult a leggyorsabbnak az SF15-T volánja mögött, de ennek ellenére a harmadik helyen zárt Mercedes tűnt a legmeggyőzőbbnek. Nico Rosberg két versenytávot is teljesített a W06-tal, és a tempója nagyon konstans volt.

A második napon a Mercedesnél Hamilton veszi át az irányítás, de például a Red Bullnál is cserélnek, ahol majd a Toro Rossótól érkezett orosz tehetség lendülhet akcióba az RB11-gyel.

A McLarennél pedig abban bíznak, hogy Jenson Button „messzebb jut”, mint tegnap Fernando Alonso

A GP-live.hu természetesen az eddig megszokottakhoz hasonlóan mindent ÉLŐBEN fog közvetíteni a helyszínről, miközben folyamatosan frissíti, javítja az új oldalát.

A várható felállás – második nap - Jerez

Csapatok

Vasárnap

Hétfő

Kedd

Szerda

FERRARISebastian VettelSebastian VettelKimi RaikkonenKimi Raikkonen
McLARENFernando AlonsoJenson ButtonFernando AlonsoJenson Button
MERCEDESNico RosbergLewis HamiltonNico RosbergLewis Hamilton
RED BULLDaniel RicciardoDaniil KvyatDaniel RicciardoDaniil Kvyat
SAUBERMarcus EricssonFelipe NasrFelipe NasrMarcus Ericsson
WILLIAMSValteri BottasValteri BottasFelipe MassaFelipe Massa
TORO ROSSOCarlos SainzMax VerstappenCarlos SainzMax Verstappen
LOTUSPastor MaldonadoRomain GrosjeanPastor MaldonadoRomain Grosjean

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING