Folytatódik a tesztelés a Forma-1-ben: Raikkönen, Alonso és Hamilton is a pályán

Folytatódik a tesztelés a Forma-1-ben: Raikkönen, Alonso és Hamilton is a pályán

Ma reggel ismét útjára indul a Forma-1 mezőnye a barcelonai aszfaltcsíkon, és várhatóan magasabb sebességi fokozatra is kapcsolnak a srácok a volán mögött.

A mezőny a mai naptól végre teljessé válik, hiszen a Sauber már nem a 2015-ös versenygépével fog tesztelni, mint azt tette az első négy tesztnapon a katalán ringen. Az autót már láthattuk, sőt, nem sokkal később a hangfelvételt is megkaptuk a C35-ről, ahogy hangosan dobog benne az idei Ferrari motor.

A Toro Rosso is az új autók közé lesz sorolható, hiszen az elmúlt héten Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. csak részben egy 2016-os géppel körözgetett. Plusz lehull a lepel az új festésről is, ami szintén nagy érdeklődést vonzhat, miután az olaszok eddig egy ideiglenes árnyalattal gurultak pályára.

A Manor és az újonc Haas sem tétlenkedett a rövid szünetben, és a nagyokhoz hasonlóan ők is készülnek pár frissítéssel, melyek sokat dobhatnak a tempójukon. És akkor még nem beszéltünk arról a tényről, hogy rövidesen megkapják az új erőforrás frissített verzióját is. Ez főként a Manor esetében lehet érdekes, hogy vajon mennyit lépnek előre.

A Renault-nál szintén érdekes lesz látni azt, hogy mit kezdenek a „nagyobb szabadsággal”, és mennyit léptek előre a megbízhatóság területén, hiszen míg Jolyon Palmer alatt szenvedett az RS16, addig Kevin Magnussennél már jobb volt a helyzet, független a leállásoktól.

A Red Bullnál úgy tűnik, kezd ismét nagyon helyreállni a rend és újra ott lehetnek a legjobbak között. Legalábbis Dr. Helmut Marko szerint, aki tőle nem megszokott módon „agyondicsérte” a francia gyártót, mert az a tél folyamán rengeteget lépett előre.

A Ferrari is előrébb lépett, de nagy kérdőjelet jelent az, hogy ez mire lesz elég. A Mercedes még messze nem mutatott meg mindent, és sokan azt sejtik, hogy a W07 Hibrid hasonlóan domináns lesz, mint az elődjei.

A németek semmit nem bíznak a véletlenre és a folytatásban is az adott tesztnapon mindkét pilótájuknak lehetőséget adnak a tesztelésre, akik várhatóan újabb brutális mennyiségű kilométert fognak belepakolni az új Mercedesbe.

A McLarennél is ez lenne a terv, de a legutóbbi két teszten alapján már egy átlagos nap is meglepő lenne a wokingiaktól, ahol még mindig messze nincsenek rendben a dolgok a Honda csomagja miatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kaszti teljesen hibátlan lenne…

A mezőny reggel 9 órakor kezdi meg a munkát, majd 13 és 14 óra között ebédszünetet tartanak, így abban a 60 percben nem lesz kint autó a pályán. A tesztet a tervezett időpont szerint délután 18 órakor intik le a katalán ringen.

A GP-LIVE.HU AZ EDDIG MEGSZOKOTTAKHOZ HASONLÓAN ÉLŐBEN FOGJA KÖZVETÍTENI AZ ESEMÉNYEKET A BARCELONAI TESZTRŐL!

CsapatKeddSzerdaCsütörtökPéntek
MercedesRosb/HamRosb/HamRosb/HamRosb/Ham
FerrariRäikkönenVettelRäikkönenVettel
WilliamsBottasBottasMassaMassa
Red BullKvyatRicciardoKvyatRicciardo
Force IndiaHülkenbergPérezHülkenbergPérez
RenaultMagnussenMagnussenPalmerPalmer
Toro RossoVerstappenSainzVerstappenSainz
SauberNasrEricssonNasrEricsson
McLarenAlonsoButtonAlonsoButton
ManorHaryanto???
HaasGutiérrezGutiérrezGrosjeanGrosjean

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING