Fokváros lehet a visszatérő Afrikai Nagydíj helyszíne: Anthony Hamilton is besegít

Fokváros lehet a visszatérő Afrikai Nagydíj helyszíne: Anthony Hamilton is besegít

A Press Association Sport beszélt Bernie Ecclestone-nal, aki megerősítette, dolgoznak az ügyön, és mint kiderült, Anthony Hamilton is besegít a munkálatokba. Utoljára 1993-ban rendeztek versenyt a Afrikában.

Eddig Kelet London és Kyalami adott otthont F1-es nagydíjnak Afrikában, mely jelenleg az egyetlen olyan kontinens, ahova nem utazik el a sportág. Ez 2016-ban akár meg is változhat, értesült a fenti ügynökség. Többször volt már szó egy lehetséges visszatérésről, de komoly lépés sosem követte ezeket.

A kétszeres világbajnok Hamilton apja is érintett a dologban, aki tavaly dolgozott a terven, hogy sikerüljön a visszatérés. Ecclestone jelenleg a feltételeket foglalja keretbe, és akár már 2016-ban is sor kerülhet a visszatérésre. Ez azt is jelenthetné, hogy jövőre 22 futamból állna a naptár, mert Azerbajdzsán is debütálna Fokváros mellett.

"Régóta vissza akarok menni Dél-Afrikába, és most jó esélyünk van rá. Rajta vannak a dolgon. Reméljük, 2016-ban visszatérünk, de majd meglátjuk. Kiderül, hogyan boldogulunk"- mondta Ecclestone.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING