Fittipaldi: „Még mindig Alonso a legjobb pilóta a mezőnyben”

A Forma–1-es legenda, Emerson Fittipaldi elmondta, hogy szerinte még mindig Fernando Alonso a legtehetségesebb versenyző a királykategóriában, hiába van ott Lewis Hamilton, Max Verstappen vagy mondjuk Charles Leclerc.

Fittipaldi: „Még mindig Alonso a legjobb pilóta a mezőnyben”

A brazilnak különösen az tetszett, ahogyan Alonso képes volt újra feltalálni magát, miután két évig távol volt az F1-től. A spanyolnak elvileg a jövő évre is van szerződése, bár az Alpine-on múlik, hogy hosszabbítanak-e, mivel opciós joguk van rá.

Ez azonban elég egyértelmű döntésnek tűnik, hiszen Alonso már több ponttal áll, mint csapattársa, és elmondta, hogy egészen 2024-ig szeretne majd hosszabbítani. „Szerintem még mindig ő a legjobb. Ezt megmutatta, hiszen nagyon versenyképes két év kihagyás után is” – mondta Fittipaldi a bettingexpert.es-nek.

Még több F1 hír:

„Ismét láthatjuk, hogy képes alkalmazkodni egy másik csapathoz. Az első néhány futamon ugyan még nehezebb volt a dolga, de most már egyre erősebb és erősebb lesz.” Azt maga a spanyol is elmondta, hogy időre lesz szüksége, mire újra felveszi a ritmust, de úgy tűnik, hogy ezen már túlvan.

„Segíteni fogja a csapatot az autó fejlesztésében, az biztos. Egyértelműen ő az egyik legnagyobb tehetség a sport történetében, még akkor is, ha úgymond csak két világbajnoki címet szerzett” – zárta gondolatát a másik kétszeres bajnok.

Így dobná fel Alonso a sprintfutamokat

megosztás
hozzászólás
A Ferrari már most szkeptikus a 2022-es autókkal kapcsolatban
Előző cikk

A Ferrari már most szkeptikus a 2022-es autókkal kapcsolatban

Következő cikk

Nem tolerálja tovább a lobbizást az F1-es versenybírók döntéshozatala közben az FIA

Nem tolerálja tovább a lobbizást az F1-es versenybírók döntéshozatala közben az FIA
Hozzászólások betöltése