Fittipaldi: ez a csapat tökéletes lenne Mick Schumacher számára!
Az elmúlt időszakban a különböző botrányai miatt reflektorfénybe kerülő egykori Forma-1-es pilóta úgy véli, hogy Michael Schumacher fiának csapatot kellene váltania a következő idény előtt.

Mick Schumacher jövője továbbra sem tisztázott, a német pilóta egyelőre nem rendelkezik szerződéssel a 2023-as idényre a száguldó cirkuszban. Bár a Haas F1 Team nem zárja ki, hogy folytatódik az együttműködésük, az is elképzelhető, hogy Nico Hülkenberggel dolgoznának együtt.
Schumacher lehetőségei meglehetősen korlátozottak, hiszen most már csak a Haasnál és a Williamsnél maradt szabad ülés a jövő évre, a grove-i alakulat Nicholas Latifi utódját keresi, és Emerson Fittipaldi úgy érzi, a németnek Alex Albon mellett lenne a helye.
„A Williams egy nagyon jó csapat lenne Mick számára. Egyre jobban teljesítenek, megvan bennük a lehetőség a javulásra. Készen állnak arra, hogy hamarosan a következő szintre lépjenek“ - nyilatkozta a brazil, aki legutóbb azzal került a rivaldafénybe, hogy szélsőjobboldali politikusnak állt.
Bár a Williams jelenleg az utolsó helyen áll a konstruktőri pontversenyben és nem is valószínű, hogy sikerül előre lépniük, az mindenesetre megállapítható, hogy javultak az előző évhez képest, ezt bizonyítja, hogy Latifi, Albon és az Olasz Nagydíjon a thaiföldi-brit helyére beugró Nyck de Vries is pontot szerzett idén.
Fittipaldi úgy érzi, Hülkenberg nagyon jó választás lenne a Haas számára, ha elengedik Schumachert, hiszen annak ellenére, hogy már nem fiatal, mindig is tehetséges versenyző volt.
„Hülkenberg mindig is rendkívül gyors és tehetséges volt, jó csapattársa lenne Kevin Magnussennek. Szerintem ő kifejezetten szereti, ha alábecsülik, ez a személyes véleményem“ - mondta a brazil a Vegas Insidernek.
Az Audi már a jövőbe tekint: „Szívesen látnánk ezt a pilótát a csapatunkban”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.