BRÉKING

Fittipaldi: Alonso a Forma-1 mestere, aki jövőre végre világbajnokságot nyerhet a Ferrarival!

A legendás világbajnok szerint Fernando Alonsónak a Ferrarival kell maradnia, mely 2015-ben bajnoki címet nyerhet a spanyollal.

Noha Alonso 2006 óta nem ünnepelhetett bajnoki címet a Forma-1-ben, az elmúlt években rendre őt nevezték meg a mezőny legjobb és legösszetettebb versenyzőjének. Természetesen a kétszeres bajnok nagyon örül ezeknek az elismeréseknek, de elmondása szerint jobban örülne annak, ha kevesebben ismernék el a tehetségét, de cserébe több bajnoki cím állna a neve mellett.

Alonso, aki már öt éve versenyez a Ferrarival, 2010-ben és 2012-ben is csak az utolsó futamon maradt el a címről. A nevét gyakorlatilag az összes top-csapattal szóba hozták, miközben a McLaren egyértelművé tette, hogy a Hondával közösen háborút indít Fernandóért.

A spanyol szerződése 2016-ig érvényes, de úgy hírlik, hogy hamarosan meghosszabbíthatja a kontraktusát. A sajtóban azt beszélik, hogy ezen a héten többek között amiatt is marad távol a silverstone-i teszttől, mert Maranellóban tárgyal az új szerződéséről, ami 2017-ig szólhat a Ferrarival. 2018-tól pedig a WEC-ben versenyezhet tovább a Ferrari LMP1-es versenygépével.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Jelenleg azonban minden a Forma-1-ről szól számára, és úgy tűnik, hogy 2015-ben is a Ferrari versenyzője lesz. 1972 és 1974 F1 világbajnoka, Emerson Fittipaldi a spanyol AS lapnak beszélt elismerően Alonsóról.

„Úgy gondolom, hogy Alonso egy fantasztikus pilóta. Az első dolog, amit vele kapcsolatban szeretnék mondani, az az, hogy ő egy igazi mester, a jelenlegi Forma-1 mestere, akinek több címnek kellene szerepelnie a neve mellett.”

Valóban jó ötlet lenne elhagynia a Ferrarit?

„Elszerződhetsz te bárhová, oda, ahol jónak tűnik a helyzet, de úgy gondolom, hogy a Ferrariban megvan a potenciál, a képesség és a források ahhoz, hogy jövőre végre egy olyan autót adjon Fernandónak, amit megérdemel.”

„Ha engem kérdeznek erről, akkor azt mondanám Alonsónak, hogy mindenképpen maradjon a Ferrarival. Fernandónak el kell viselni ezt az évet.”

Alonso legutóbb a német riválisával vívott lenyűgöző csatát Silverstone-ban.

„Ez egy abszolút briliáns harc volt kettejük között. Vettel egy jó versenyző, Alonso pedig egy tanár.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amatőr felvételen Alonso és Vettel brutálisan szoros csatája Silverstone-ban
Következő cikk A Red Bull beindult: Sainz már idén debütálhat a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország