Finnország megkönnyezte: Räikkönen első F1-es rajtelsősége

16 esztendővel ezelőtt Kimi Räikkönen az első helyről várhatta a futamot a Forma-1-ben, amire azelőtt nem volt példa számára, így egy igen különleges szombatot tudhatott maga mögött.

Kimi Raikkonen

Fotót készítette: Brousseau Photo

Kimi Raikkonen idén októberben lesz 40 esztendős, de még mindig tagja a Forma-1-nek, ráadásul a szerződése 2020 év végéig szól az Alfa Romeóval, ami azt jelenti, hogy 41 évesen is a királykategóriában versenyezhet, nyilvánvalóan immáron más célokért, mint amikor még a Ferrarinak versenyzett, vagy a McLarennek a pályafutása legelején.

Még több F1 hír:

Räikkönen 2001-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. A finn „Jégember” a Sauber istállóval versenyezte végig a szezont, de 2002-től már a legendás McLarennél dolgozhatott a visszavonult Mika Häkkinen helyén, és David Coulthard csapattársaként. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy dobogóra álljon, mivel az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon harmadik lett. Ezt még kétszer tudta megismételni abban az évben, valamint a 9 (!) kiesése mellett volt még egy második helye is a Francia Nagydíjról.

2003-ban hasonlóan kezdett, mert ismét harmadik lett Ausztráliában, de Malajziában már nyert, majd jött két második hely, és egy kiesés Spanyolországban. Ezt követően Ausztriában és Monacóban is másodiknak intették le, akárcsak Magyarországon, Amerikában és Japánban. Az idény során háromszor nem ért célba, és három olyan futam volt, amikor nem volt dobogós: Kanadában 6., Franciaországban és Olaszországban 4. lett. A szezon végén másodikként zárt, és mindössze két ponttal maradt el Michael Schumachertől, aki ötször is nyerni tudott az idény során, míg ez a riválisának csak egyszer sikerült.

Kimi Raikkonen on the starting grid

Kimi Raikkonen on the starting grid

Fotó készítője: Brousseau Photo

Az első rajtelsőségét is ebben a szezonban szerezte meg, még az Európai Nagydíjon, aminek napra pontosan 16 évvel ezelőtt volt a startja. A kvalifikációban Räikkönen és a két Schumacher feszülhetett egymásnak a Mercedesszel, a Ferrarival és a Williamsszel. Egészen minimális különbségek választották el egymástól a pilótákat. Michael lett a második 0.032 másodperccel, míg Ralf a harmadik 0.096 másodperccel Räikkönen mögött. A legjobb ötben még Montoya volt ott a másik Williams-BMW-vel és Barrichello a Ferrarival.

A 60 körös futamot R. Schumacher nyerte meg Montoya és Barrichello előtt, miután Räikkönen már a 25. körben kiesett a Mercedes motorproblémája miatt, míg Schumacher visszacsúszott az 5. helyre. Ez volt R. Schumacher 5. győzelme, Barrichello 40. dobogója, J. Verstappen 100., és Coulthard 150. nagydíja. A Williams pedig 110. alkalommal nyert.

The start: Kimi Raikkonen takes the lead in front of Ralf Schumacher
The start: Kimi Raikkonen takes the lead in front of Ralf Schumacher
Pole winner Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen, McLaren
Kimi Raikkonen on the starting grid
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
Kimi Raikkonen
15

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes csak keresi a szavakat a szerelői miatt: „Hihetetlen munka...”
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: IDŐMÉRŐ - Osztrák Nagydíj (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország