Filmes napot tartott a Ferrari Fioranóban

Most hétvégén a Forma–1 mezőnye visszatér Hollandiába, 1985 óta először. Azokhoz az időkhöz képest azonban mégis sokat változott a pálya. A hossza ugyan hasonló maradt, de sok kanyar új profilt kapott, néhányat pedig meg is döntöttek. A vörösök kedden próbáltak felkészülni a kihívásra.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Nem tudni, hogy milyen versenyt láthatunk majd Zandvoortban, csak azt, hogy az vélhetően jobb lesz, mint a legutóbbi Belga Nagydíj. Előzni azonban ennek ellenére sem lesz egyszerű a keskeny aszfaltcsíkon, és már többen is attól tartanak, hogy vonatozás lehet a vége.

A Ferrari a spái fiaskó után két nappal már a maranellói gyára mellett található fioranói versenypályán rótta a köröket, méghozzá az idei masinájával. Carlos Sainz és Charles Leclerc is bevetésen volt az SF21 volánja mögött.

Még több F1 hír:

Mindezt pedig egy filmes nap keretében tették, amelyből az istálló most idei második, egyben utolsó lehetőségét használta el. Ilyenkor ugye csak bemutatógumikon lehet megtenni maximum 100 kilométert.

A holland pálya ugyanakkor talán kedvezhet is nekik, és ezért is érezték úgy, hogy extra felkészüléssel kell útnak indulniuk. Akárcsak Monaco, Zandvoort is kidomboríthatja az SF21-es erősségeit, bár itt azért több elnyújtott, gyors kanyar is található, a motorerőnek viszont nem jut majd akkora szerep, mint mondjuk Monzában.

Egyébként annyi érdekesség van még, hogy az idei modell most először jár Fioranóban, hiszen a tesztelés nagyon limitált az aktuális masinákkal, ezért a korábbi hónapokban mindig egy régebbi autót, elsősorban a 2018-ast használták az olaszok tesztelés céljából.

 

Albon lenne a befutó a Williamsnél, ha Russell távozik?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher szerint a Perez körüli hercehurca furcsább volt, mint a pontok kiosztása
Következő cikk Pirelli: Zandvoort vonalvezetése „komoly terhelést ró majd a gumikra”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország