FIA: Zandvoort és az új vietnami pálya is készen állt volna az F1-es versenyre

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Michael Masi megerősítette, hogy a holland és az ázsiai pálya is készen állt volna az indulásra az eredeti időpontjában 2020-ban.

FIA: Zandvoort és az új vietnami pálya is készen állt volna az F1-es versenyre

Azt már tudhatjuk, hogy Hollandia idén nem rendez futamot a Forma-1-ben, bármennyire is szerették volna a hollandok. A 80-as évek óta várnak erre a pillanatra, de úgy döntöttek, hogy közönség nélkül nem adnak otthont a Holland Nagydíjnak.

Még több F1 hír:

Ezzel csatlakoztak Monaco és Franciaország mellé, akik leghamarabb 2021-ben térhetnek vissza, miután teljesen törölték az eseményüket. Hollandia a naptár első felében kapott volna a helyet az átalakított Zandvoorttal.

Ezek komoly átalakítások voltak a legendás aszfaltcsíkon, mely nagy múltra tekint vissza. Döntött kanyarokat is kapott a ring, és az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a Sky Sports F1 kérdésére megerősítette, a hollandok valóban készen álltak. A hírről a The Race is beszámolt.

„Rendben voltak, és valóban készen álltak, minden kétséget kizáróan. Nagyon sok munkát végeztek el viszonylag rövid idő alatt.” - erősítette meg Masi, aki Vietnamról is mondott néhány szót, mely teljesen új helyszínként mutatkozhat be.

Hanoi circuit construction

Hanoi circuit construction

Fotó készítője: Vietnam Grand Prix Corporation

Hanoiban is nagy munkálatok zajlottak, és az új ázsiai helyszín szintén a naptár első felében lett volna, de a koronavírus közbeszólt. A legutóbbi hírek szerint novemberre kerülhet át a nagydíj, és lehetséges, hogy lesznek nézők, de csak helyiek,

Masi a szezon előtti tesztek előtt ellátogatott Vietnamba, hogy közelről vegye szemügyre a pályát. Ez még január végén, február elején volt. A szakember semmilyen problémát nem látott. „Szóval az új helyszínek rendben voltak, igazán felkészültek, és készen álltak a Forma-1-re.”

Masi a szünet ideje alatt rendszeresen kapcsolatban volt a két pályával. Ezek elsősorban telefonhívások és levelezgetések voltak, tehát nem volt szükséges a videós konferencia használatára. Továbbra is kapcsolatban vannak, hogy az utolsó apróságok is a helyükre kerüljenek.

A szezon júliusban indulhat útjára, legalábbis nagyon úgy tűnik. Ausztria lehet az első helyszín, rögtön két futammal, és nem kizárt, hogy sprintfutamok is lesznek azokon a nagydíjakon, ahol több eseményt rendeznek.

megosztás
hozzászólás
A Renault elismerte: „Alonso is egy opció”
Előző cikk

A Renault elismerte: „Alonso is egy opció”

Következő cikk

Leclerc és Vettel csattanása a Brazil Nagydíjról: ez volt az utolsó csepp a pohárban? (videó)

Leclerc és Vettel csattanása a Brazil Nagydíjról: ez volt az utolsó csepp a pohárban? (videó)
Hozzászólások betöltése