FIA: Új biztonsági intézkedések, színes fényjelzések az esőben

Az FIA a mai napon indítványozott néhány új biztonsági intézkedést, többek között színes fényjelzések fognak érkezni esős körülmények között, miután komoly és halálos balesetek kielemzése után arra jutottak, hogy ez segítheti a versenyzők biztonságát.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38, leads Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C38

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Az FIA azután, hogy kielemzett 28 pályaversenyzéssel kapcsolatos balesetet, több indítványt is benyújtott: többek között új fényjelzések jöhetnek az esőben az autók hátulján, amelyek a pálya állapotára reflektálhatnak, ezzel segítve a versenyzőket, hogy a lengetett zászlókon kívül is lássák, hogy sárga zászlós periódus van-e érvényben.

Például az autók hátulján lévő fény sárgán világítana akkor, ha sárga zászlós periódus lenne érvényben, és az FIA indítványa alapján azt is jeleznék az adott pilóta mögött lévő versenyzőnek, hogy az előtte levő versenyző lelassított.

Az FIA közleményében ez áll:

„Bár még további tesztelésre és kutatásra van szükség, az esőben jelzett fények alkalmazásával csökkenthetjük a versenyzők értesítési idejét és fejleszthetjük az értesítés megbízhatóságát, így a pilóták megfelelően tudnak reagálni akkor, ha sárga zászló lesz érvényben.”

További híreink:

Emellett az FIA azt is elmondta, hogy tovább fogják kutatni a „pányvázás” témakörét, hogy a nagyobb törmelékek ne szakadjanak le az autókról. A nagyobb baleseteknél jelenleg gyakori, hogy a kocsi első része szétválik a hátsó részétől, ami két potenciálisan veszélyes, nagy tömegű törmeléket hoz létre, és azon vannak, hogy a darabok egyben maradjanak.

A kerekeknél már megoldották ezt a problémát, most már nagyon erősen hozzá vannak kötve a kerekek a felfüggesztés rendszeréhez, ezzel mennek biztosra, hogy ne szakadjanak le a kerekek a kocsikról akkor sem, ha nagy energiájú becsapódás keletkezik – hiszen egy leszakadó kerék nagyon veszélyes helyzetet teremthet.

Az FIA emellett az autók elülső és oldalsó részeit is vizsgálja, ennek a célja pedig az, hogy ezek a területek nagyobb mennyiségű energiát tudjanak elnyelni, és az autók hatékonyabban ki tudják bírni az ütközéseket.

A vizsgálatban nagy szerepet játszhatott a sajnálatos, tavalyi F2-es belga főfutamon történt halálos baleset, amelyben Anthoine Hubert életét vesztette sok peches esemény sorozatának végén, a baleset másik résztvevője, Juan Manuel Correa pedig komoly lábsérüléseket szenvedett.

Sergio Perez, Racing Point RP19

Sergio Perez, Racing Point RP19

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Forma-1 a Formula E-vel egyetemben jelenleg éppen a fejlesztett struktúra kidolgozásának a folyamatában van, míg az F2-ben és az F3-ban a következő kasztninak fogja a részét képezni a fejlesztett strukturális rendszer.

A 2020-as szezon eredetileg a jelenlegi Formula 2-es kasztni utolsó éve lett volna, azonban a koronavírus-járvány következtében valószínűsíthető, hogy csak később fog érkezni az új kasztni a sorozatba.

Emellett az FIA a kompozit-struktúra átalakításán is dolgozik, hogy csökkentsék a törmelék leszakadásának esélyét, emellett egy új első szárny-designon is dolgoznak, hogy csökkentsék a teljes első szárny letörésének esélyét. Az FIA hozzátette, ez magában foglalhat „kontrollált meghibásodási pontokat”, vagyis alosztályokra oszthatják a szárnyat, ezzel csökkentve a teljes szárny leválásának esélyét.

A guminyomás-monitorozó rendszereknek pedig a javaslatok szerint még jobban kell informálniuk a versenyzőket egy esetleges defektről vagy hirtelen nyomásvesztésről, amely biztosíthatja azt, hogy a versenyzők megfelelően tudnak erre reagálni.

Egy hasonló gumi-monitorozó rendszert már elérhetővé tettek az idei F2-es és F3-as szezonban – utóbbi sorozatban idén már az új, 18 colos gumikat fogják használni.


A Forma-1 játékjogainak birtokosa, a Codemasters kiadott egy remek in-game videót az F1 2020-ról, benne az átalakított Zandvoorttal, mely a Holland Nagydíjnak ad otthont.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Micheliszt az ETCR is érdekli, legjobb esetben szeptemberben indulhat a WTCR
Következő cikk „Vettel volt a legtermészetesebb tehetség!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország