FIA: nincs rá bizonyíték, hogy a Mercedes bűnös

A Racing Point-saga kapcsán fontos megállapítást tett az FIA, ugyanis ha bűnösnek találják a Racing Pointot, akkor a Mercedes „társtettesnek” tekinthető a listázott alkatrészek kérdésében, viszont nem tűnik úgy, hogy bármi bizonyíték is lenne erre.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Charles Coates / Motorsport Images

Mint ismeretes, a Stájer Nagydíjat követően óvást nyújtott be a Renault a Racing Point csapata ellen, a francia istálló a fékvezetékek miatt kérte a szabályosság vizsgálatát, ami 2019-ben nem, viszont 2020-ban már listázott alkatrésznek számít.

Ez azt jelenti, hogy még 2019-ben nem lett volna szabályos, ha a Mercedes információkat oszt meg a vonatkozó alkatrészről a Racing Point számára, és fordítva is igaz, a Racing Point sem kaphatott volna információt a dizájnról.

A felháborodás pedig pont ezen probléma eldöntése körül forog, miszerint a 2020-as Racing Pointokon használt fékvezetékek vajon milyen információ alapján készültek, mert ha bizonyosságot nyer, hogy 2019-es információkról van szó, akkor az szabálysértésnek minősül.

Nikolas Tombazis, az FIA együléses versenysorozatok technikai ügyeiért felelős ember úgy véli, ebben az esetben nem fogja túl nagy vita övezni az ügyet. „A vita arról szól, hogy megsértették a szabályokat, vagy nem”, tette hozzá nemes egyszerűséggel.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Nem hiszem, hogy nyomozóknak kell lennünk. Talán filozófusoknak, esetleg jogászoknak, de semmiképpen nem nyomozóknak”, emelte ki Tombazis, majd hozzátette, hogy ez csak akkor lesz probléma, ha kiderül, hogy még nem szabályos időben szolgáltatott információkat a Mercedes.

„Fontos pontosan megvizsgálnunk, vegyük például az első szárnyat, ha erről szolgáltatott volna információt a Mercedes a Racing Pointnak, akkor nem igazán lenne vita, hogy ez megfeleltethető-e a szabályoknak vagy nem”, példálózott Tombazis.

 

„Szerintem a Mercedes nem bűnös ebben, a vita nem arról szól, hogy a Racing Pointnak volt-e ilyen alkatrésze 2019-ben. A vita arról szól, hogy mi van azokkal az alkatrészekkel, amik listázottá válnak. A vizsgálat tárgya még, hogy a Racing Point hogyan kezelte ezen információkat, nem az, hogy 2019-ben hozzáfértek-e”-

Tombazis azt is megerősítette, hogy a Stájer Nagydíjat követően lefoglalták a Racing Point első és hátsó fékvezetékeit, valamint bekérték a Mercedes ugyanezen alkatrészeit is, viszont a vizsgálat még mindig tart erre vonatkozóan, hogy megállapítsák, azonosak-e.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Pérez humorosan reagált a pletykákra: jöhet az új karrier?
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: harmadik szabadedzés - Magyar Nagydíj 2020 (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország