Motorsport.com hírek

FIA: „Nem lesz káosz az új startok miatt a Forma-1-ben”

Charlie Whiting meglepődve tapasztalta az élesebb kritikákat a versenyzők részéről az új startot illetően.

Marshall waves a red flag

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Forma-1 idei legnagyobb változóját az új startrendszer jelentheti, ugyanis a 2018-as szezontól bevezetésre kerülnek az új állórajtok a piros zászlós időszakok után. Ezzel pedig gyakorlatilag újra kezdődhet az adott nagydíj, mely rendkívül izgalmassá teheti az eseményeket, és magát a bajnokságot.

A téli tesztek ideje alatt az FIA többször is tesztelte az új rendszert, de többek között Romain Grosjean, a Haas F1 Team versenyzője is nagyon aggódott emiatt. A francia szerint nem igazán biztonságos az új rendszer, mivel a gumik nagyon hidegek és használtak voltak alatta, és alig bírt elindulni.

"Nem igazán követtem, hogy hol tartunk ebben a kérdésben. Állórajt egy biztonsági fázist követően? Akkor mindenki kiáll majd egy új szett abroncsért? Ha valaki ugyanis nem áll ki, akkor az első körben 25 másodpercet veszít a többiekhez képest, akik új abroncson vannak." - tette hozzá. 

"Szerintem tömegbalesetek lehetnek, hiszen bárki elveszítheti az irányítást az autója felett az egyenesben, amikor a többiek épp mögötte mennek. Nem tudtam, hogy ezt a szabályt bevezetik. Megpróbáltuk, de elég nehéz volt megvalósítani. Bottas állt előttem, és neki sem igazán tetszett. Az első szektorban ennek megfelelően mindenki lassú volt."

Ha valami történne is az állórajtoknál, a mezőny akkor is folytatja majd a versenyt. "Úgyis mindenki megpróbál majd előzni. Esőben már láthattuk, hogy ez a helyzet könnyen kudarcba fulladhat. Például ott volt Palmer Monacóban vagy Räikkönen Brazíliában. Ez nehéz helyzet lesz."

Az FIA versenyigazgatója szerint nincs miért aggódnia a mezőnynek, mivel a piros zászlós időszakok ideje alatt a pilóták általában gumikat cserélnek, így ez nem sokban fog különbözni attól, mint amikor a legelején elrajtolnak.

„Egy versenyző sem beszélt velem erről. Kicsit furcsának tűnik számomra mindez, mert amikor piros zászló van, általában mindenki új gumit rak fel az autójára. Szóval nem aggódom igazán emiatt, és különben is, a tapadás igen alacsony volt Barcelonában, és a versenyzők új gumikat sem raktak fel, mert ez egy gyors procedúra volt a leintést követően.”

Grid start practice
Az állórajtok gyakorlása Barcelonában, a téli teszten

Fotó készítője: Circuit de Barcelona-Catalunya

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen kanyarlevágása miatt új kerékvetőket kap az amerikai pálya
Következő cikk Mennyire jó előjel, ha valaki megnyeri az Ausztrál Nagydíjat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország