FIA: lehet, Verstappen versenybíró lesz egy másik sorozatban

Jean Todt még nem tudja, milyen közmunkát találnak ki Max Verstappen számára, de van pár elképzelése arra vonatkozóan, mit lehetne kezdeni az üggyel. Az FIA elnöke mindenképp olyan feladatra gondol, ami támogatóan hat a motorsport közösségére.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Joe Portlock / Motorsport Images

Todt több témában is megszólalt a Sky Sports F1 interjúja során, és a 2018-as világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, jól sikerült a szezon, szoros küzdelem volt a felek között. Természetesen ők is azt szeretnék, hogy „10 különböző győztes legyen”, de ez egyetlen szakágban sem következik be, és az F1 sem kivétel ebben a tekintetben. A Mercedes beállította a Ferrari rekordját azzal, hogy egymás után ötször lett bajnok mindkét kiírásban – anno Todt irányítása alatt történt mindez.

„A Ferrari a legmagasabb szinten van, de valószínűleg hiányzott valami apróság, hogy a legjobb csomaggal rendelkezzenek, végül pedig a Mercedes került ki elsőként”- mondta Todt, majd kitért Vettelre is.

„Kedvelem Sebastian Vettelt és tisztelem őt versenyzőként, férfiként”- mondta Todt. „Mindenkinek vannak érzelmei, és könnyen ítélkezünk, ha békés hangulatban vagyunk, nem nehezedik ránk olyan nyomás. Bele kell helyezned magad abba a helyzetbe, mint amiben ezek a bajnokok vannak, és akkor érzed, hogy bizonyos tekintetben áldott emberek, mert azt csinálják, amit szeretnek. Sokat kapnak tőle, ugyanakkor sokat is adnak – jó kombináció.”

„Én mindig nagyon óvatos lennék, mielőtt ítélkezek vagy kritizálok valakit. Kemény melót végeznek. A Forma-1 lenyűgöző világ, de nagyon nagy a hajtás, hogy te legyél a legtökéletesebb, a leghatékonyabb. Kitüntetett helyzetben lévő emberek ’arany klubjaként’ tekintek rá. Mindenkinek boldognak kellene lennie és élveznie kellene”- mondta.

„A Forma-1 néha érzéseket és viszályokat generál – ez jó. Bármilyen sportról legyen szó, jót tesz neki és használ, ha van némi viszály. Ez része a játéknak”- mondta a francia, aki az utolsó periódusát tölti az FIA élén.

Még több F1 hír:

Verstappen Brazíliában azért bukta el az első helyet, mert összeakadt a lekörözött Oconnal, míg a nagydíj után a holland párszor meglökte a riválisát, jelezve, nagyon nem tetszett neki mindez. Az FIA két nap közszolgálatra ítélte Verstappent, aki elmondta, „már eleve nagyon keményen bántak vele, és nem fog magából hülyét csinálni, nem fog úgy festeni, mint egy idióta”, tehát találni kell egy olyan feladatot, ami fekszik neki.

„Majd meglátjuk”- felelte Todt arra a kérdésre, milyen feladatot néztek ki Verstappen számára. „Ha ennyire közszemlére vagy téve és ennyire híres vagy, akkor felelősséggel is bírsz. Bármilyen érzéseid is legyenek, kontrollálnod kell őket. Tisztelned kell a támogatóidat, a világot. Ha nem, akkor annak lesznek következményei – ugyanakkor ezek elég kicsik, ami helyes.”

„Mi lehet?”- tette fel a kérdést a büntetésre vonatkozóan. „Őszintén, még nem döntöttük el, de olyasminek kell lennie, ami támogató jellegű. Támogatnia kell az F1 világát, a versenyzés világát. Esetleg szorosabban együtt dolgozik a stewardokkal, hivatalnokokkal az oktatások során, valamilyen csoportban. Esetleg tagja lesz egy versenybírói testületnek valamilyen motorsport-kategóriában, hogy megtapasztalja a másik oldalt, és megértse, hogy nem mindig könnyű. Biztos vagyok benne, találni fogunk valamilyen konstruktív programot.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica nem kapta meg a kért számát: F1-es rajtszámok 2019-re
Következő cikk Alonso V8-as bevetésekor jött rá, mennyire hiányolja az F1-es motorhangokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország