FIA: Két emberünk figyelte a pályaelhagyásokat

A szezonnyitó Bahreini Nagydíj utolsó köreiben a második helyen autózó Max Verstappen úgy előzte meg az élen haladó Lewis Hamilton, hogy kiszélesítette a 4-es kanyar kijáratát. A holland pár kanyarral később visszaadta a pozíciót, ami számos kérdést vetett fel.

Lewis Hamilton, Mercedes W12 Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Lewis Hamilton, Mercedes W12 Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Charles Coates / Motorsport Images

Bár Max Verstappen négy körrel a verseny vége előtt megelőzte Lewis Hamiltont, a holland kiszélesítette a 4-es kanyar kijáratát, amiatt nem sokkal később visszaadta pozícióját. A sajtó képviselői az FIA versenyigazgatóját, Michael Masit kérdezték az esettel kapcsolatban.

A döntést sokan azért nem értik, mert a Mercedes során többször is kiszélesítette a szóban forgó kanyart. 

Még több F1 hír:

„A két eset nem összehasonlítható” – kezdte indoklását Masi. „A versenyzőkkel folytatott megbeszélés során közöltük, hogy ha egy versenyző a pályán kívül jut pozícióelőnyhöz, akkor a csapatát azonnal fel fogom szólítani a pozíció visszaadására. Ez ki lett mondva.”

„A pálya kiszélesítését önmagában nem vizsgáltuk mindaddig, amíg az nem jelent előnyszerzést. Ami tiltott volt, az az ennek köszönhető pozíciószerzés.”

„A szabályokat péntek este fektettük le. Az első szabadedzés után úgy döntöttünk, hogy a szabadedzéseken és az időmérőn nem lehet négy kerékkel elhagyni a pályán a 4-es kanyar kijáratánál. Hogy segítsük a versenyzőket, nem a fehér vonalat vettük figyelembe.” 

 

Sokan úgy gondolják, az FIA a verseny közben változtatott a kanyarra vonatkozó szabályrendszeren, Masi szerint azonban ez nincs így.

„Nem változtattunk a verseny során. Két emberünk van, akik minden autót, minden kanyart folyamatosan monitoroznak. A kérdéses autó többször szélesítette ki a pályát, de nem tartottuk folytonosnak a dolgot.”

Max Verstappen úgy vélte, jobb lett volna, ha utólag büntetik időbüntetéssel, ugyanis nagyobb eséllyel tett volna szert 5 másodperces előnyre, minthogy a pályán adja vissza a pozíciót.

„A Red Bull azonnali utasítást kapott tőlem a pozíció visszaadására a megbeszéltek alapján. Nem a pálya kiszélesítése volt a gond, hanem, hogy a pályán kívül szerzett pozícióelőnyt.”

„Ha nem így cselekedtek volna, az esetet a versenybírák vizsgálták volna ki, akik valószínűleg 5 vagy 10 másodperces büntetést osztottak volna ki” – magyarázta Masi.

Verstappen inkább kapott volna időbüntetést, mint hogy így veszítsen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Red Bull nagyobb következetességet vár a versenybíráktól
Következő cikk Vettel: A feladatom, hogy jól vezessek, ami ma nem sikerült

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország