FIA: Keményebb büntetést is kaphatott volna Bottas és Stroll, ha száraz pályán történik az incidens

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi elmondta, az esős körülmények is figyelembe vették Valtteri Bottas és Lance Stroll büntetésénél, valamint kiemelte, magát az incidenst vizsgálták a stewardok, nem a következményeket.

Valtteri Bottas, Mercedes W12, collides with Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B, at the start

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Valtteri Bottas és Lance Stroll több kocsit is kiütött a Magyar Nagydíj esős rajtjánál, ennek következtében pedig mindketten 5 rajthelyes büntetést kaptak a szűk négy hét múlva megrendezésre kerülő Belga Nagydíjra.

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi pedig a verseny után elmondta, ha száraz pályán követi el ugyanezt a hibát a finn és a kanadai versenyző, akkor keményebb büntetést kaptak volna az 5 rajthelynél.

„Egyértelmű volt, hogy Bottas és Stroll is büntetést érdemel. Ha száraz körülmények között követték volna el ugyanezt a hibát, akkor pedig keményebb büntetést is kaphattak volna. De maga az eset elég egyértelmű volt, ezért mondták azt a stewardok mindkét pilóta esetében, hogy egyértelműen az ő hibájuk volt a baleset” – idézte Masit a MotorsportWeek.

Még több F1 hír:

Masi a Verstappen-Hamilton ütközés után itt is kiemelte, hogy a stewardok a büntetésnél nem a következményeket vizsgálta, hanem magát az incidenst.

„Ahogy korábban is elmondtuk, nem a kimenetel, hanem maga az incidens határozza meg a büntetés mértékét. Tehát mindkét esetben az incidenst vizsgáltuk, és úgy ítéltük meg, hogy keményebb büntetést érdemelnek egy 3 rajthelyes büntetésnél.”

„A lehetőségek közé tartozik a 3 rajthelyes, az 5 és a 10 rajthelyes büntetés, a bokszutcából történő rajtolás, vagy bármi más, attól függően, hogy a stewardok hogy ítélik meg az incidenst – erről tehát az incidens dönt, nem a következmény” – hangsúlyozta Masi.

Horner Wolff bocsánatkéréséről: „És a számlát ki fogja kifizetni?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell holnap a Mercedesszel tesztel a Hungaroringen
Következő cikk Horner: Olyan volt, mintha Alonso a Red Bullnál versenyezne!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország