FIA: Jöhet a „tűzoltás”, biztosíték a Pirellitől a Német Nagydíjra (frissítve)

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) most hivatalosan is megerősítette a júliusi tesztet Silverstone-ban, ahol a mezőny tagjai is pályára gurulhatnak.

Az FIA egy hivatalos nyilatkozatban erősítette meg a július 17. és 19. között megrendezésre kerülő gumitesztet. Eredetileg ez a fiatal versenyzők tesztjéről szólt volna, ám a tapasztalt gumiproblémák miatt a sport úgy döntött, hogy mindezt az abroncsok tesztelésének szenteli.

A teszt a hivatalos közlemény szerint egy nappal meghosszabbítható, valamint a teszten minden olyan versenyző részt vehet a mezőnyből, aki már több mint két F1-es világbajnoki futamot tudhat a neve mellett, és eleget tud tenni egy ilyen feladatnak.

Jean Todt, az FIA elnöke elmondta, most mindenki számára az a legfontosabb, hogy megoldást találjanak a Brit Nagydíjon tapasztalt gumiproblémákra. A szövetség mindemellett biztosítékot kért a Pirelli-től arra, hogy az ezen a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon még csak hasonló sem forduljon elő, mint ami Silverstone-ban megtörtént a bal hátsó defektekkel. Erről a biztosítékról azonban részletesen nem esett szó a közleményben...

Az FIA a Mercedes után megerősítette, hogy a németek nem vesznek részt ezen a teszten, tiszteletben tartván a Nemzetközi Bíróság közelmúltban hozott döntését.

„Számunkra az a prioritás, hogy mindenkinek garantáljuk a biztonságot a Forma-1-ben, és hisszük, hogy a Silverstone-ban történt incidensek komoly aggodalmat jelentenek a versenyzők biztonságát illetően”- mondta Todt.

„Ennek következtében olyan döntést hoztunk, hogy módosítunk a Fiatal Versenyzők Tesztjén, és lehetővé tesszük a csapatok számára, hogy olyan versenyzőket alkalmazzanak, akik szerintük megfelelőek egy gumifejlesztési teszt elvégzésére – mindennek célja, hogy megoldják a problémákat, melyeket a Brit Nagydíjon láttunk. Szerintem illő azon a pályán elvégezni ezt a munkát, melyen testet öltöttek ezek a problémák.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING