FIA: feleakkorára csökkenhet a különbség az F1-es mezőny két vége között

Az FIA szerint a korábbinál szigorúbb technikai szabályok és a költségsapka meg tudja majd felezni a különbséget a Forma-1-es mezőny két vége között, ami még kiszámíthatatlanabbá teheti a középmezőnyt.

The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference, Nikolas Tombazis

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

2022-ben új korszaka indul a Forma-1-nek, hiszen egy teljesen új technikai szabályrendszert vezetnek be, amelynek keretein belül visszatér a sportba a szívóhatás, és áttérnek a 18 colos kerekekre is, peresebb gumikkal.

A szabályok célja, hogy kisebb legyen a szórás a csapatok között a mezőnyben, valamint az, hogy könnyebben követhessék egymást az autók a pályán, megkönnyítve a csatázást.

Az FIA azonban a csapatoktól kapott visszajelzés alapján arra számít, hogy a szabályrendszer nem tudja majd azonnal, a 2022-es szezon elején elérni a céljait, de az intenzív fejlesztési csata, és egymás megoldásainak lemásolása után 2023-ra már elérheti azt, hogy a mezőny eleje és hátulja között 3 másodperces helyett 1,5 másodperces legyen a különbség.

Még több F1 hír:

„A pályától függően, jelenleg 3 másodperces különbség van a leggyorsabb és a leglassabb csapat között” – nyilatkozta az FIA együléses versenyautókért felelős technikai igazgatója, Nikolas Tombazis.

„Abban reménykedek, hogy a szabályrendszert bevezetése után egy évvel ez a különbség a felére fog csökkenni.”

Tombazis szerint amennyiben a 2022-es szezon elején ideiglenesen ismét megnőnek a különbségek, a szurkolók a drámai 2021-es szezon miatt is kudarcnak tekinthetik az új szabályokat, de bízik benne, hogy hamar eljutnak arra a szintre, ahol megjósolhatatlan lesz a mezőny legnagyobb részében az erősorrend.

„Nehéz azt mondani, hogy izgalmasabb évünk lesz 2021-nél, hiszen a szezon nagyon magasra tette a lécet. Ugyanakkor szerintem amikor majd elkezd kitisztulni, hogy mik a legjobb megoldások, több autó is harcban lehet a győzelemért. Nemrég én is visszatekintettem egy pár korábbi szezonra, és volt olyan év is, amikor 11 győztes volt egy éven belül (1982).”

„Nem jelenthetem ki, hogy ismét el fogjuk érni ezt, de szerintem nagyon izgalmas lesz, amikor a pilóták valóban szorosabban követhetik egymást a pályán, és tovább csatázhatnak anélkül, hogy túlmelegítenék a gumijaikat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vegyes párossal támadnak a britek az idei Bajnokok Tornáján
Következő cikk Wolff: a Ferrari többet hibázott, mint a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország