FIA-elnök: az F1 és a FOM közötti „ellentétek olykor egészségesek”

Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm szerint normális és esetenként még „egészséges” is, hogy súrlódások vannak a Forma–1-et irányító két nagy szervezet között.

Stefano Domenicali, Mohammed Ben Sulayem, FIA President

Mióta Bin Szulajm lett a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, több témában is komoly ellentét bontakozott ki közte, illetve az F1-et kereskedelmi oldalról irányító Formula One Management (FOM) között.

A korábbi raliversenyző ugyanis elhatározta, hogy növelni szeretné az FIA befolyását és bevételeit is, ennek érdekében pedig több, olykor megkérdőjelezhető döntést is hozott az elmúlt egy év során. Az pedig az előző idény második felében világossá vált, hogy kezd egyfajta hatalmi harc kibontakozni az FIA és a FOM között.

Az F1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali is keménykezű vezetőnek bizonyult eddig, és ha úgy ítéli meg, hogy valami nem megfelelő módon zajlik a szövetség oldalán, vagy valami esetleg kereskedelmileg ártalmas lehet a sorozatra, akkor bizony ő is keményen tud fellépni.

Mindez pedig óhatatlanul is feszültséget eredményez, de Bin Szulajm a Motorsport Magazinnak adott interjúban elmondta, hogy az FIA csupán „tisztánlátást és igazságosságot” szeretne, amikor a két szervezetnek megbeszélnivalója van egymással.

„Én nem foglalkozom a részvények értékével és a jegyeladásokkal – nekünk csak igazságos ügyintézésre van szükségünk, ez az én küldetésem. Meg kell határozni, kinek mi a feladata nálunk, illetve a FOM-nál és a Liberty Mediánál.”

„Ez lenne a lényeg. Meg kell értenünk, én kit képviselek – én képviselem a ház urát. Mi nem szolgáltatók vagyunk. Ezt mondogatom mindig és hiszek is benne. Az ellentétek pedig olykor egészségesek, hogy a legjobb döntések születhessenek” – vélekedett Bin Szulajm.

Szokatlan szezonkezdet vár az F1-re 2024-ben. Elmondjuk az okokat:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb kulcsember távozik az FIA-tól
Következő cikk HIVATALOS: Eldőlt, ki lesz a Williams motorszállítója 2030-ig!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország