FIA-elnök: "A pilóták mindig követelőznek..."
Az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm elmondta, nem lepi meg, hogy a Forma-1-es pilóták „mindig követelőznek”, elvégre ő is ebből a közegből jött és fiatalon hasonló temperamentumú volt.
Jean Todt utódjának kiléte 2021. december 17-én került nyilvánosságra, amikor az FIA bejelentette, Mohamed bin Szulajm megverte Graham Stokert az elnöki posztért folyó szavazáson. Az egyesült arab emírségekbeli elnök azonnal forró ügyet kezelhetett, a Forma-1 bajnoksága ugyanis botrányos körülmények között ért véget Abu-Dzabiban, Max Verstappen és Lewis Hamilton bajnoki versenyébe ugyanis alaposan belenyúlt Michael Masi.
A Motorsport Magazinnak adott hosszú interjújában bin Szulajm így emlékezett vissza ezekre a napokra: „A megválasztásomat beárnyékolta az, ami Abu-Dzabiban történt. Egy héttel a verseny után választottak meg elnöknek és egyből mindenki azt várta, hogy csináljak valamit.”
„Mondtam magamnak, várjunk egy percet, hadd fogjam fel, mi folyik! Éppen megnyertem a választást, szerettem volna kiélvezni a pillanatot, amiért 12 évig dolgoztam! Utána megvizsgáltam a dolgokat. Őszinte leszek, utálok reagálni. Mindig is mondtam, ha kudarcot vallasz a tervezésben, megtervezed a kudarcod. Minden helyzetre kell, hogy legyen egy terved, de csak jöttek a problémák, azt sem tudtam, mi folyik.”
Bin Szulajm ezután kétéves működését értékelte: „Azzal, hogy megerősítettük az FIA együlésesekért felelő részlegét, jobb struktúrát építettünk ki, így a probléma is kevesebb lesz. A pilóták azonban folyton követelőznek, én is voltam ilyen, amikor fiatal voltam, én is tapasztaltam, milyen ez. De ma határozottan jobb a helyzetünk, mint tavaly.”
„Az FIA dolga biztosítani, hogy mindenkivel igazságosan bánjunk. Jól kell csinálnunk a dolgunkat. Mi a sportért felelünk, nem azért, hogy nőjön a részvények értéke. Ha igazságosak és sportszerűek vagyunk, a nagy gyártók majd jönnek maguktól. A motorsport támogatása másról szól, mint a bevételek növeléséről.”
A következő dolga a szövetségnek, lehet, hogy a Red Bull-AlphaTauri együttműködés felülvizsgálata lesz, legalábbis a Ferrari csapatfőnöke ezt várja tőlük.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.