FIA: az Andretti nem fog F1-es motor nélkül maradni

Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm elmondta, hogy az Andretti nem fog F1-es motor nélkül maradni, amennyiben bebocsátást nyer a sorozatba, hiába van most némi bizonytalanság a terveik körül.

Michael Andretti on the grid

Az Andretti nemrég megkapta a zöld jelzést az FIA-tól az F1-es csatlakozáshoz, ehhez azonban még a FOM-mal is egyezségre kéne jutniuk, ami közel sem lesz olyan egyszerű. Az amerikai alakulat ugyan a Cadillacket is hozná magával, de figyelembe véve a szűkös időkeretet, eléggé valószínűtlen, hogy ők a következő években saját erőforrást gyártanának.

Ebből kifolyólag az Andrettinek egy jelenlegi gyártóval kéne motorpartneri megállapodást kötnie. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Renault/Alpine lesz majd ez a gyártó, de múlt héten kiderült, hogy a felek előszerződése már lejárt, és azóta nem tárgyaltak újra egymással. Mindez pedig azt jelenti, hogy nem rendelkeznek érvényes motorszerződéssel.

Bár az F1 sportszabályai biztosítják, hogy egyetlen istálló se maradjon erőforrás nélkül, annak kapcsán van némi vita, hogy ez érvényes-e az újonnan csatlakozókra is. Bin Szulajm viszont egyértelművé tette, hogy az Andretti kaphatna motort 2025-től vagy 2026-tól, miközben a hosszabb távú cél az lenne, hogy a General Motors/Cadillac saját hajtóegységet építsen.

Szulajm szerint a sportszabályzat 6-os függeléke érvényes lesz az Andrettire, így jogukban áll majd kérvényezni, hogy a legkevesebb istállónak szállító gyártó erőforrásokat biztosítson számukra. Ez vélhetően a Honda vagy az Alpine lesz majd 2026-tól, hiszen ők jelen állás szerint csak egyetlen alakulatnak gyártanak majd motorokat.

Ugyan kezdetben az Audi is csak a saját csapatának készít majd motort, de a szabályokban szerepel, hogy az új gyártók kivételt képeznek a fentebb említett kitétel alól, tehát őket eleinte nem kötelezhetik arra, hogy legyen partnercsapatuk. Bin Szulajm szerint pedig kétség sem férhet ahhoz, hogy az előírások egyértelműen fogalmaznak.

„Senki sem mondhat nekik nemet, ha a szabályokat nézzük. Ha mindenki nemet mondana, akkor az FIA a két legkevesebb partnerrel rendelkező motorgyártó közül választhatna egyet. Az nem titok, hogy az Alpine vagy a Honda lenne az, és az egyikőjük nyerne, mert így szólnak a regulák.”

Ahhoz, hogy az Andretti motorokat kaphasson valamelyikőjüktől, kérvényt kéne benyújtania a belépésük előtti év június 1-jét megelőzően. Hiába azonban az elnök optimizmusa, az F1-en belül vannak néhányan, akik nincsenek meggyőződve arról, hogy a szabályok szövegezése alapján garantálni kell a motorokat az újonnan belépőknek.

Ilyen az Alpine ideiglenes csapatfőnöke, Bruno Famin is, aki szerint a helyzet elég bonyolult, viszont azt is kiemelte, hogy amennyiben az előírások kötelezik majd őket, akkor ők hajlandóak lesznek eleget tenni nekik. Bin Szulajm pedig végül még kiemelte, hogy „rendkívül optimista” annak kapcsán, hogy a GM előbb-utóbb szintén saját F1-es erőforrást fog majd gyártani.

Addig azonban az olasz sajtóban felmerült egy olyan pletyka is, hogy a Ferrari sietne az Andretti segítségére.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan, mikor debütál a Brawn GP-ről készült négyrészes dokumentumsorozat
Következő cikk Hamilton szerint az év végéig nem fognak tudni szabadulni ettől a kellemetlen problémától

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország