FIA: a pályák el is veszíthetik a helyüket a versenynaptárban, ha nem kezdenek valamit a pályahatárokkal
Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm kijelentette, hogy az olyan „problémás” pályák, mint Losail vagy a Red Bull Ring kikerülhetnek az F1-es versenynaptárból, ha nem kezdenek valamit a bajnokságot lejárató pályahatár-problémákkal.
A 2023-as Forma-1-es szezonban az Osztrák Nagydíjon 83, a Katari Nagydíjon 51 esetben hagyták el a pilóták az autó mind a 4 kerekével a pályát. Ezek a számok csak a vasárnapi versenyekre vonatkoznak, a futamok kimenetele mellett az időmérőkön még komolyabb problémát okozhatnak az emiatt eltörölt köridők, sokszor bohózattá téve az F1-es közvetítéseket.
Mindkét pálya ragaszkodik a saját lebetonozott bukótereihez, mivel az F1 mellett a MotoGP-t is fogadják. Az FIA szerint azonban egy bizonyos ponton túl már nem rajtuk, hanem a pályákon múlik az, hogy mit tesznek a pálya határainak betartatásáért, és komoly következményeket helyezett kilátásba az FIA elnöke.
A Motorsport.com kérdésére, miszerint mit fognak tenni annak érdekében, hogy elkerüljék a röhejes jelenetek megismétlődését, bin Szulajm elismerte, hogy már nem magukban keresik a hibákat.
„Igazatok van abban, hogy ez tűrhetetlen, Ausztriában ugyanez volt a probléma, az egész hétvége alatt 1200 esetet kellett megvizsgálnunk” – nyilatkozta az FIA elnöke. „Minden elismerésem a versenybíróknak, amiért ilyen hatékonyan azonosították az eseteket, de ez nem állandósulhat.”
„A megoldás az, ha magát a pályák változtatnak. Tudom, hogy páran ellenállnak ennek a kérésnek, de ha nem változtatnak, akkor nem fogunk versenyt rendezni náluk, ennyire egyszerű. Nem engedhetjük, hogy még egy ilyen verseny legyen.”
Bin Szulajm hozzátette, hogy ő legszívesebben a pilóták visszajelzésére támaszkodna, akik a kavicságyat és a természetesen pályahatárokat kedvelik.
„Az egyik megoldás az lenne, ha műfűvel csúszóssá tennénk a rázókő melletti részt. Senki nem tudja megállítani a pilótákat, ha ők nem állítják meg magukat” – utalt bin Szulajm arra, hogy a pilóták a köridő reményében a kérdéses pályákon mindig megpróbálják a lehető legszélesebb íveket autózni.
„Megemelhetjük a rázóköveket, telepíthetünk kavicságyat, de nem akarunk károkat okozni az autókban, de a legfontosabb az, hogy történjen valami. Ehhez hallgatnunk kell a pilótákra, a visszajelzésükre, és az ő véleményük alapján már jövőre bevezetni a módosításokat. Nem engedhetjük meg, hogy ez a probléma ismét felüsse a fejét, pláne nem az olyan pályákon, ahol állandóan erről szól a versenyhétvége.”
Bin Szulajm eleve kevesebb versenyt, és több csapatot látna szívesebben az F1-ben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.