BRÉKING

Ferrari: Többnyire még sötétben tapogatózunk a V6-tal

A Scuderia Ferrari két fő területet emelt ki, mely kérdőjelet jelent a 2014-ben bevezetésre kerülő motorok esetében: megbízhatóság és a végleges felépítés.  A versenymotorokért felelős mérnök elmondta, hogy még rengeteg munka vár a csapatokra – és 2014 mindjárt itt van… 

Fotó: F1-Live

Természetesen minden gyártó próbálja titkolni, hol tart pontosan az új erőforrások fejlesztésével, de azt biztosra lehet venni, hogy az egységek első változatai már a próbapadon futnak. A Ferrari szakembere, Mattia Binotto kifejtette, hogy sohasem lehetnek elégedettek a munkával:
 
„Szóval, milyen szakaszban vagyunk a V6-tal?”- tette fel a kérdést filozofikusan Binotto.
 
„Terv szerint haladunk – a mi tervünknek megfelelően. Nem tudjuk, hogy ez mit jelent a többiekre nézve. A Forma-1 mindig is arról szólt, hogy jobbnak kell lenned a többieknél, és nem abszolút kell jobbnak lenned. Ebből a szempontból jók vagyunk. Örülünk. Minden nap tanulunk valami újat”- folytatta a szakember.
 
„2014 már itt van a sarkon, tehát bizonyos értelemben nagyon nehéz a dolog, és hatalmas kihívást jelent – és nem lehetünk elégedettek azzal az ponttal, ahol vagyunk jelenleg. Minden nap keményen nyomjuk, és próbálunk többet tenni annál, mint amit jelenleg teszünk, mert tudjuk, hogy 2014 mindjárt itt van. A fejlesztés jelen szakaszában eléggé aggódunk, mert nem tudod, hogy mi lesz a motorod utolsó fázisa. Tényleg nagyon az elején vagyunk a dolognak.
 
„Programozod, és próbálod jobban kiismerni annál, mint amikor még a papíron volt a legelején. Ami a megbízhatóságot illeti, szerintem még egy teljes munkát kell elvégezni és megérteni. Nyomjuk, időben vagyunk, terv szerint haladunk, de sohasem elég. A Forma-1-ben nem lehetsz elégedett; sohasem lehetsz elégedett.
 
Ami az aerodinamikát illeti, bizonyos módon meg fogja változtatni az autót. Az erőforrás meglehetősen más ahhoz képest, amivel most rendelkezünk – a kialakítása és felépítése is más. Nagy hatással lesz a váltó kialakítására is, és szerintem még most sem választottuk ki azt, hogy milyen lesz az új motorok végső felépítése”- fejtette ki Binotto.
 
„Még ezen a téren is fejlődünk és fejlesztünk”- zárta a szakember.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tesztelni kellene a V6-osokat: jönnek az öszvérek?
Következő cikk BELGA NAGYDÍJ 2012: ÉLŐ-KÉP 3. SZABADEDZÉS (11:00)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország