Ferrari: Ne ítéljünk elhamarkodottan

Stefano Domenicali szerint nem szabad kiindulni a ma látottakból, mivel a pálya folyamatosan javult, és nem lehet egyértelmű képet kapni a fejlesztések hatékonyságáról.  A Scuderia Ferrari csapatfőnöke elmondta, hogy a versenytempójuk...

Fotó: Scuderia Ferrari

Az FIA mai sajtótájékoztatóján többek között arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire jelenthetnek nagy lökést a Ferrarinak a fejlesztések, amiket elvittek Indiába, és valóban sikerült-e megoldani a szélcsatornával kapcsolatos rejtélyt.
 
„Nos, nehéz megmondani. Úgy értem, hogy pragmatikus emberként elemezni fogjuk az adatokat, és utána derül ki, hogy azt kaptuk-e, amire számítottunk. Nehéz megállapítani, mert az első edzésen a pálya szinten minden körben változott. Szóval ezt is bele kell kalkulálni abban az elemzésbe, amit a mérnökeink most végeznek”- felelte a csapatfőnök.
 
„Az biztos, hogyha azt akarjuk, hogy ezek a fejlesztések rögtön működjenek, és egészen a szezon végéig ezt tegyék, akkor arra van szükség, hogy azt hozzák, amit várunk is tőlük. Biztosra kell menni, hogy azt az eredményt hozzák, amit mi elvárunk tőlük. Ez egy alapvető eleme ennek a dolognak. Nagyon keményen kell dolgoznunk, és biztosítani azt, hogy ami megesett velünk az év elején, és talán év közben is, az nem fordul elő még egyszer – a következő szezon elején sem. Biztos fejlődésre van szükség ezen a téren.”
 
„Nézzük meg akkor, amikor számít – ma még túl korai lenne megmondani”- mondta nevetve a ma tesztelt fejlesztésekről.
 
„Ha az emberek jó munkát végeztek, akkor az autó javulni fog. Ha nem sikerül javulni a megbízhatóságot és a teljesítményt illetően az ellenfelekhez képest, akkor az természetesen azt jelenti, hogy nem végeztek jó munkát. De most még nagyon korai lenne megmondani.”
 
„Ami azt illeti, hogy le lehet-e csökkenteni a különbséget a fő ellenfelünkhöz képest, de itt a McLarenre is gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy folyamatosan fejlődünk, így nehéz megmondani, hogy relatív mennyi kell a tempóban. Ami az esélyét illeti annak, hogy megnyerhetjük-e a bajnokságot, azt kell mondanom, hogy nagyok sok tényezőn múlik; stratégia, versenytempó, problémák. Szóval, szerintem kevesebb, mint 50 százalék, mert az időmérőkön még előttünk vannak, de a versenyek teljesen nyitottak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING