BRÉKING

Ferrari: Massa a jelennek örül, Alonso a jövő miatt aggódik

Fernando Alonso egy gyorsabb autót szeretne 2013-ban a Ferraritól, míg Felipe Massa az utóbbi időkben mutatott teljesítményének örül.  A címről lecsúszó Alonso elmondta: nem kell a leggyorsabb autó, de ennél többre van szükség.   

Fotó: Scuderia Ferrari

Massa hasonló érzelmeket mutatott vasárnap Interlagosban, mint amiket 2008-ban lehetett leolvasni az arcáról. Akkor a címet vesztette el Hamiltonnal szemben, de most a „feltámadását” ünnepelhette hazai közönség előtt. Ráadásul Massa a második is lehetett volna, de természetesen elsőbbséget élvezett a csapatérdek.
 
„Mindenekelőtt a dobogón voltam, ami remek érzés”- kezdte Massa a Sportv-nek. „De szerintem jobban sírtam, ami azoknak a nehézségeknek és örömöknek tudható be, amiken átmentem”- folytatta a brazil versenyző.
 
„Nagyon sok pofont kaptam, és egy pillanatra azt gondoltam magamban: ’Tényleg ezt akarom csinálni?’. Elkezdtem fejetlenül gondolkodni, és egy tátongó űrbe keveredtem. Majd utána ismét úgy gondolkodtam, ahogy mindig is tettem. A dobogó mögött teljesen normális voltam - gratuláltam Vettel-nek, élveztem a pillanatot.”
 
„De utána, amikor megláttam a tömött lelátókat, ahogy kiabálják a nevemet, láttam a feleségemet, a családomat, a barátaimat, a szerelőket, a csapatomat… Elkezdtem sírni.”
 
Alonso közben már a jövőn gondolkodik, és azon, hogy mi kell 2013-hoz. A kétszeres bajnok spanyol természetesen nagyobb tempót kér a Ferraritól, ahogy tette azt Luca di Montezemolo is:
 
„Ami a jövőt illeti, fejleszteni kell az autót. A Red Bullok és a McLarenek mögött voltunk, és az utóbbi versenyeken a Williamsek és a Force Indiák mögött is. Egyértelműen lassabbak voltunk náluk a tempót illetően, szóval ez olyasmi, amin javítanunk kell jövőre, mert nem harcolhatunk a címért, ha túl lassúak vagyunk”- kezdte Alonso.
 
„Egy kicsivel lehetünk lassabbak, de nem ennyivel, és az idei év egy kicsit furcsa volt; kombinációk jellemezték, melyek lehetővé tették azt, hogy a legvégéig harcban legyünk, de nem vagyok benne biztos, hogy a jövőben is ennyire szerencsések leszünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brazil Nagydíj – rajtrács: Hamilton, Button, Horner, Whitmarsh, Piquet, Rosberg
Következő cikk Egyre nagyobb a teher a Red Bullon, a McLarenen és a Ferrarin

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország