BRÉKING

Ferrari: Komoly sérülést szenvedett Alonso autója

Stefano Domenicali szerint ma mindkét versenyzőjük remekül ment, és a Ferrari bizonyította, hogy tökéletesen dolgoznak csapatként. Pat Fry annak örül, hogy Fernando Alonso autója végig bírta a mai versenyt.  

Fotó: Scuderia Ferrari

Domenicali ismét elmondta, hogy ennél sokkal több is lehetett volna a mai napban, ha nincs gond a megbízhatósággal:
 
„Gyakran mondjuk ezt szombaton, az időmérő után: a pontokat csak vasárnap délután adják, és azt láttuk, hogy ez ismét megerősítést nyert. És ismét megerősítést nyert az – már ha erre egyáltalán szükség volt -, hogy a megbízhatóságnak kell lennie a prioritásnak. Nagyon fontos a számunkra az, hogy az összes probléma ellenére, melyekkel ezen a hétvégénk néztünk szembe, Fernando növelte az előnyét a bajnokságban, és arra a szintre hozta vissza, mint amilyen Magyarország után volt – és elég pontunk van ahhoz, hogy ismét számoljunk a konstruktőri bajnoksággal.”
 
„Fernando remekül ment, ahogy Felipe is. Az biztos, hogy még mindig jelen van egy kis bánat, mivel a spanyol versenyző határozottan harcban lehetett volna a győzelemért akkor, ha a pole-ból indul az ötödik sor helyett – és elérhető lett volna számunkra az első rajtkocka.”
 
„Felipe mindenkinek bizonyította – nem nekünk, mert mi eleve tudtuk -, hogy képes a top helyekért harcolni, és azt is bizonyítottuk, hogy a Ferrarinál csapatként dolgozunk azért, hogy elérjük a céljainkat.”
 
„Most lezárult a Forma-1 európai szakasza, és megkezdődik az utolsó utazás – hét verseny, valamivel több mint két hónap alatt. Ez a hét futam mindenkinek nagyon kemény lesz, és közülünk is mindenkinek – Maranellóban és a pályán is. Mindannyian arra törekszünk majd, hogy a lehető legjobbat adjuk, és minden egyes részletre nagy figyelmet fordítunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy elérjük a céljainkat, melyek – ismétlem -, elérhető távolságban vannak.”
 
Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója elmondta, hogy komoly károkat okozott Alonso autójában, amikor a spanyol elhagyta a pályát a Sebastian Vettellel vívott küzdelem során:
 
„Miután újra működött a telemetria (az áramszünet után), észrevettük, hogy valami nem egészen oké az autó hátulján, szóval megkértük, hogy a verseny végén legyen óvatos, és kerülje el a rázóköveket. Miután az autó bent volt a parc fermében, és láttam a hibát, azt mondhatom, hogy elég súlyos volt a kár – még az aerodinamikára is hatással volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotus: Ennél sokkal erősebbek leszünk!
Következő cikk Rosberg: Még hogy nincs előzés az F1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország