BRÉKING

Ferrari: Ilyen a mi szellemiségünk

Stefano Domenicali szerint helyesen cselekedtek azzal, hogy Felipe Massát hátraküldték öt hellyel a rajtrácson.  A Ferrarinál a csapatérdek az első, és ezzel mindenki tisztában van.   

Fotó: Scuderia Ferrari
A Scuderia első embere felemás érzelmekkel hagyja el Austint: sikerült Vettel közelében maradni, de az F2012 gyengélkedett a hétvégén. A szakember szerint megoldást kell találni a nehézségekre, mielőtt Brazíliába mennek:
 
„Tegnap este azzal a céllal vágtunk neki a mai napnak, hogy Brazíliában dőljön el a cím. Ennélfogva most boldog vagyok, és ennek örülök. Ma a maximumot tettük, és az is világos, hogy a Red Bull és a McLaren is gyorsabb volt nálunk – ma és tegnap is”- kezdte a Ferrari csapatfőnöke a Sky Spors-nak.
 
„Az egyetlen dolog, amit tehettünk ma, hogy próbáltuk a megfelelő döntést hozni, és próbáltunk mindent megfelelően összerakni. Ennek örülök. Ahogy mondtam, annak ellenére, hogy a Red Bull megnyerte a konstruktőri bajnokságot – amihez gratulálok -, úgy megyünk el az utolsó versenyre, hogy harcolunk, és nem adjuk fel, egészen az utolsó kanyarig. 2008-ban az utolsó kanyarban nyertük meg a konstruktőri címet Brazíliában, és ott veszítettük el az egyéni címet is. Ez még mindig fejben van.”
 
„Ilyen körülmények között gondunk volt azzal, hogy felmelegítsük a gumikat, és ezzel tisztában voltunk. Próbáltuk a lehető legjobban kezelni a helyzetet, és sajnos ezen a hétvégén nem voltunk elég versenyképesek. Meg kell értenünk, hogy miért nem. A lehető legjobb időmérős pozíciót kell elérnünk, de ez talán a legrosszabb volt most. Most újra össze kell ülnünk, és át kell gondolni a dolgokat Brazíliára.”
 
Mi lesz akkor, ha esni fog Brazíliában, mint ahogy azt jósolják? „Nem tudok erről, de ha ez lesz, az jót tesz majd a show-nak. Még hét nap van addig, és nagyon sok változhat az előrejelzésben.”
 
Domenicali kénytelen volt beszélni a verseny előtti döntésről, miszerint feltörték a plombát Massa váltóján:
 
„Nem akarok hazudni. Mindig is az igazat akarom mondani, mert könnyű lenne hazudni, de ez nem az én stílusom. Szerintem a jelenlegi helyzet miatt nagyon is világos, hogy a Ferrarinál a csapat a legfontosabb dolog. Az adatok alapján, melyekkel rendelkeztünk, tudjuk, hogy nagyon rossz volt a tapadás a rajtrács bal oldalán. Teljesen őszinte akarok lenni; megbeszéltük ezt a versenyzőkkel, és Felipe megértette a dolgot. Ezért nagyon hálás vagyok neki, mert a versenyzők mindig is az élen akarnak lenni – ez helyes. De ez a Ferrarira jellemző szellemiség.”
 
„Minden hazugság nélkül és teljesen őszintén: ha egy másik csapatfőnök a helyemben azt mondaná, hogy máshogy cselekedne, akkor az hazudna.”
 
„Az volt a helyes, hogy próbáljuk nyitva tartani a bajnokságot az utolsó versenyig. Csak meg kell nézni azt, hogy mennyi helyet veszítettek a versenyzők, akik a bal oldalról indultak. Ez van.”
 
„Nem gondolom; ez a sport része”- mondta arra, hogy ez sokáig az emlékezetben fog maradni, és ellentmondást szül.
 
„Soha senki sem mondott semmit akkor, ha egy versenyző taktikai okokból állt ki egy versenyből, mert nem volt pontszerző helyen. Hogy őszinte legyek, én azt feltételezem, hogy ez is a sport része.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Lewis briliáns volt ma!
Következő cikk Schumacher rekordot döntött Amerikában, de pont nélkül távozik a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország