BRÉKING

Ferrari: Alonso le volt törve a Brazil Nagydíj után

Stefano Domenicali elmondta, hogy Fernando Alonso a pozitív hangvételű nyilatkozatok ellenére el volt keseredve az évadzáró után, és eléggé mélyponton volt.  A Ferrari csapatfőnöke bízik a versenyzőjében, mert az még erősebben fog visszatérni, és Maranellóban is tudják, hogy min kell dolgozni a sikeresebb szereplésért.   

Fotó: Scuderia Ferrari

Alonso meglehetősen büszkén és jó hangnemben viselte azt, hogy elveszítette a címet, és a csapatról is pozitív szavakkal beszélt – leszámítva a tényt, hogy gyorsabb autó kell jövőre. Domenicali elmondta, hogy mindez csak a látszat, és a kétszeres bajnok le volt törve – jogosan.
 
„Nem könnyű veszíteni ilyen körülmények között, amikor egy ennyire hihetetlen szezont csinálsz”- idézte a Ferrari csapatfőnökét a BBC.
 
„De egy bajnok erőssége az, hogy biztosra mész: a szünetben feltöltődsz, és ismét a legjobb leszel”- folytatta Domenicali.
 
Annak ellenére, hogy a spanyol versenyző minden idők eddigi legerősebb szezonjának nevezte az ideit, és a csapat remek teljesítményéről beszélt, a Ferrari első embere elismerte, hogy Alonso letört volt a Brazil Nagydíj után:
 
„Ha a helyébe képzeled magad, tudja és tudta, hogy abban a szakaszban megérdemelte volna a címet. Őszintén. Mondom mindezt anélkül, hogy negatív szavakkal illetném Sebastiant – ő nyert, így meg is érdemelte.”
 
„De ha megnézzük azt, hogy Alonso teljesített az első verseny óta – egy nagyon bonyolult autóval az elején -, képes volt minden alkalommal maximalizálni az eredményt. A versenyeken szerintem ő volt az, aki többet előzött, mint bárki más. Gondolatban megérti, hogy bizonyos módon elvesztette a lehetőséget arra, hogy megnyerje a bajnokságot, és nem nyerhetsz bajnokságot minden második másodpercben, szóval szerintem ezért volt annyira lent abban a pillanatban. Ahogy a csapat is”- tette hozzá Domenicali.
 
A csapatfőnök biztos benne, hogy a versenyzőjük nagyon erős mentálisan, és jövőre még erősebben tér vissza:
 
„Ha nem rendelkezel ezzel a fajta hozzáállással – nemcsak a sportban, hanem minden téren -, akkor minden lehetőséget és erősséget el fogsz veszíteni, és biztos vagyok benne, hogy Fernando nem fog így járni.”
 
Természetesen nem támaszkodhatnak mindig csak a versenyzőre, és 2013-ban a Ferrari is jobban akar szerepelni:
 
„Megtanultuk azokat a dolgokat, amiken fejleszteni kell, főleg az autó fejlesztését illetően, és ez nem kétség, de ezeket a dolgokat zárt ajtók mögött kell megbeszélni. Nem akarlak téged és a médiát használni arra, hogy elmondjam, mit teszünk, mert ez nem prezentálná azt, ahogy dolgozni akarok; de itt, a mi irodáinkban tudjuk, mit kell tennünk.”
 
Domenicali a következőket mondta Alonso korábbi kijelentéséről, miszerint Newey autója ellen harcolt:
 
„Ha megnézed a helyzetet Vettel-lel és Mark Webberrel, Vettel képes volt más módon maximalizálni a Red Bull teljesítményét. Ez tény. A Red Bull megmutatta az elmúlt pár évben, hogy ők rendelkeznek az egyik legjobb autóval. Szóval a referencia az, hogy más a teljesítményszint, mint itt a Ferrarinál, és ez olyasmi, melyet példaként kell használni a fejlődéshez”- magyarázta az olasz szakember.
 
„Ha a többiek jobb munkát végeznek, meg kell értened, hogy miért. Ez az egész az embereken, a metódusokon, és az általad használt technológiákon múlik; nagyon sok kombináción és a szervezeten, és neked minden egyes tényezőn dolgoznod kell azért, hogy biztosra menj, maximalizálni tudod azt, amid van.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jackie Stewart: Schumacher profibb volt, mint Hamilton…
Következő cikk Mégis megmenekül a HRT? D’Ambrosio érkezik?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország