BRÉKING

Ferrari: A Red Bull miatt vártunk a döntés ismertetésével

Stefano Domenicali-nak meggyőződése, hogy a szabályok szellemiségében cselekedtek, amikor hozzányúltak Felipe Massa váltójához.  A Ferrari vezetője elárulta, hogy nem véletlenül vártak ilyen sokáig a döntés ismertetésével.  

Fotó: Scuderia Ferrari
Domenicali szerint egyértelműen a szabályok szellemiségében cselekedtek akkor, amikor feltörték Massa váltóján a plombát, hogy „kiprovokálják” a büntetést. A Ferrari csapatfőnöke kifejtette: helyesen jártak el, és köszöni Massának a megértést és a csapatjátékot.
 
„A rajt előtt tudtuk, hogy nagyon nagy az eltérés a rajtrács két oldala között a tapadást illetően. Ha azt akartuk, hogy Brazíliában legyen még esélyünk, akkor az első körben előre kellett hozni az autókat. Különben már eleve vége lett volna a versenynek”- magyarázta a döntés okait az olasz szakember.
 
„Visszapillantva elmondhatom, hogy a helyes döntést hoztuk. Beszéltünk előtte az FIA-val. Semmit sem fűztek hozzá. Tehát ez megfelel a szabályok szellemiségének”- vonta le a következtetést a Ferrari első embere.
 
„Különben nem csináltam volna meg. Teljesen transzparensek és őszinték akarunk lenni. Egy ilyen ügyben könnyen lehetett volna szimulálni valamit.”
 
Domenicali azt is elmondta, hogy miért vártak ilyen sokáig a döntéssel: „Attól tartottunk, hogy a Red Bull ugyanígy hátrarakja Webbert. Ezért ismertettük a döntést olyan későn, amennyire csak lehet. Ez hozzátartozik az ilyen stratégiai döntésekhez. Ez a játék része.”
 
És mi a helyzet a versenyzőkkel, akik a Ferrarik mögött voltak, és ezzel velük is kibabráltak? „Hogy őszinte legyek, nem gondoltuk arra a hatásra, amivel ez járni fog a mögöttünk lévő versenyzőkre.”
 
A csapatfőnök természetesen nagyon hálás volt Massának: „Mindenekelőtt gratulálni akarok Felipének; nemcsak a remek versenyzése miatt, ami a futamon mutatott, hanem mindenekfelett azért, ahogy kezelte a döntést. Tudta, ezt annak érdekében tesszük, hogy maximalizáljuk a lehetőségeket a rajtnál, különösen a csapattársa helyzetében. Ez határozottan egy kemény döntés volt, de ugyanazzal a szellemiséggel fogadta, amit mindig is demonstrált; a csapatérdek minden egyéni érdek előtt áll.”
 
„Nem csak az események demonstrálták azt, hogy ez volt a helyes döntés”- folytatta Domenicali. „Ez azt is megerősítette – már ha erre egyáltalán még szükség volt -, hogy Felipe egy csapatjátékos, őszinte és hűséges, aki teljes mértékben osztja a mi értékeinket, és ezt nyilvánosan is szeretném megköszönni neki.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alguersuari: A Red Bull a legjobb autó, de nem Vettel a legjobb versenyző
Következő cikk Andretti: Schumacher még mindig a legjobb, és Alonso érdemli meg a címet leginkább

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország