Ferrari: „Zéró kompromisszumot” kötöttünk 2022-re, hiába harcoltunk a McLarennel

A Ferrari annak ellenére sem nyújtotta el 2021-es modellje fejlesztését, hogy közben folyamatosan a McLarennel csatáztak a harmadik helyért, mivel úgy hiszik, hogy a jövő évi új technikai szabályok miatt nem lehetett belemenni semmilyen kompromisszumba.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Zak Mauger / Motorsport Images

A vörösök lényegében egész éven át a wokingiakkal harcoltak a konstruktőri bajnokságban, és egyfajta presztízskérdés alakult ki abból, hogy a két legendás alakulat közül végül melyiké lesz az a harmadik pozíció.

A jelentősége ugyan nem óriási, és mindketten újra nyerni szeretnének, de azért mégis fontos volt, hogy melyikük végez előrébb, a választ pedig csak a legutolsó versenyen kaptuk meg erre. A szezon vége azonban már mégsem volt olyan szoros.

Még több F1 hír:

A Ferrari végül a javuló formájának köszönhetően 47,5 ponttal előzte meg a McLarent. Ennek ellenére Maranellóban többször is egyértelművé tették, hogy ők elsősorban a 2022-es új korszakra koncentrálnak, mert abban látják az újboli felemelkedés lehetőségét.

Laurent Mekies, az istálló sportigazgatója kifejtette, hogy ennek fényében sosem akarták kitolni az SF21 fejlesztését, hiába volt szoros a küzdelem az ősi riválissal. „Szerintem már nagyon hamar egyértelművé tettük, hogy átálltunk 2022-re” – mondta Mekies egy médiaeseményen még Abu Dhabiban.

„Amikor meghoztuk ezt a döntést, még elég messze voltunk a McLarentől, de azt reméltük, hogy idővel így is harcolhatunk majd velük a harmadik helyért. Ugyanakkor elhatároztuk, hogy zéró kompromisszumot kötünk, ha 2022-ről van szó.”

 

„Már sokszor kérdezték ezt tőlünk, de az egyetlen fejlesztés, amelyet az idény második felében vetettünk be, az az új hibrid rendszer volt, amelyet pedig szintén használni fogunk jövőre is.” Ezt még a szeptemberi Orosz Nagydíjon használták először, és ugyan nem hozott hatalmas előrelépést, mégis megfordítani látszott a McLaren elleni párharcot.

„Visszagondolva a különbségek annyira kicsik, hogy ha nem használtuk volna, akkor néhány századdal vagy tizeddel lassabbak lennénk, az pedig pár pozícióval hátrébb tett volna minket. A mezőny szorossága miatt azonban talán jelentősebbnek éreztük a hatását.”

„Ha pedig emlékeznek rá, egy ponton annyira ki voltunk szolgáltatva az előzések során, hogy hiába lett volna jó az autónk tempója, az lényegében nem számított, mert ha megelőztek, akkor vége volt. Szóval ez a kis segítség az autóban rejlő potenciált is jobban kiaknázta” – zárta Mekies.

Palmer szerint elég egyértelmű, ki volt az év újonca

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az elszalasztott lehetőségek miatt nem látszott az Alfa „nagy előrelépése”
Következő cikk Alonso nem érti, miért kérdezgetik őt erről folyton

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország