Ferrari: vasárnap a McLarenekkel harcolhatunk
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a versenyzői a dobogós helyezésekért harcolhatnak majd a McLarenekkel a 2023-as Forma-1-es Japán Nagydíjon.
A Ferrari tisztában volt azzal a suzukai versenyhétvége előtt, hogy esélyük sincs megismételni önerőből a szingapúri futamgyőzelmüket, miután a japán pálya vonalvezetése „lerántotta a leplet” az SF-23 összes rossz tulajdonságáról.
Ehhez képest Charles Leclerc a negyedik, Carlos Saint a 6. helyre kvalifikálta magát, miután az igazi meglepetést a McLaren okozta azzal, hogy befoglalták a Verstappen mögötti helyeket. Frederic Vasseur így sem elégedetlen, mivel érzése szerint a vasárnapi versenyen jó eséllyel veszik majd fel a harcot a wokingi csapat autóival.
„Valami ilyesmi eredményre számítottunk” – nyilatkozta Vasseur az olasz Sky-nak az időmérő után. „A Q3-ra már csak egyetlen szett lágy gumink maradt a Q1-ben történtek miatt (Sargeant balesete, ami tönkretette a Ferrarik körét), és Charles így is egy tizedre volt az első sortól. Egyáltalán nem rossz eredmény ez.”
„A cél az, hogy a McLarenekkel harcoljunk a dobogóért. Pénteken megbizonyosodtunk arról, hogy megint jó lehet a versenytempónk, de számos változó van, amit észben kell tartanunk. A pálya sokkal melegebb, mint a korábbi években és jobban koptatja a gumikat is, a verseny időpontja is előrébb került pár órával. Ezeket figyelembe véve kell eltalálnunk a stratégiát.”
„A verseny a stratégián áll vagy bukik, különösen most, hogy a gumik ennyire kopnak. Ez mindenkire igaz, de meg kell találnunk a jó lehetőségeket a versenyben az erős tempónkkal.”
Vasseur azt is elismerte, hogy a terveik szerint a Suzukában bemutatott padlólemezen felül is érkeznek még fejlesztéseik az autóra, hogy legyőzzék a Mercedest a konstruktőri bajnokságban.
„Minden apróság fontos lesz, mert ahogyan a szezonban már máskor, úgy most is bebizonyosodott, hogy 1 tized akár 5-6 pozíciót is érhet. Folytatnunk kell a munkát a gyárban, mert csak így szerezhetjük meg a második helyet a konstruktőri bajnokságban.”
Norris szerint a McLaren is esélytelen a Red Bull ellen, de egy Ayrton Sennáéhoz hasonló bevetődéssel...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.