Ferrari: túl a legnehezebb heteken?

A Ferrari F1-es csapatának sportigazgatója, Laurent Mekies szerint Charles Leclerc szombati időmérős szereplése bizonyítja, hogy maranellói csapat a gödörből kimászva újra jó irányba tart. A monacói a második sorból várhatja az Eifel Nagydíj rajtját.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Charles Leclerc nagyszerű időmérő edzést teljesített, aminek köszönhetően a 4. helyről várhatja a vasárnapi futamot. A monacói a kvalifikáció mindhárom szakaszát a legjobb hat között zárta. Csapattársa, Sebastian Vettel ezúttal sem jutott be a Q3-ba: a négyszeres világbajnok a 11. helyről rajtolhat majd.

A Ferrari megjárta a poklot az alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon, mint Spa vagy Monza. Az előrébb végző Leclerc is mindössze a 13. helyet szerezte meg a két helyszín időmérőjén.

Még több F1 hír:

Mekies a csapat szempontjából fontosnak tartja Leclerc szombati jó teljesítményét, mert ez azt jelenti, hogy a csapat jó irányban halad a fejlesztések tekintetében.

„Charles remek munkát végzett, és összességében úgy gondolom, a csapat jó napot zárt tegnap” – mondta Mekies. „Nagyon kemény hetek, hónapok állnak mögöttünk. Ez az eredmény megerősít minket abban, hogy a jó irányba haladnuk fejlesztéseinkkel.

„Ez nem is a mai nap miatt, hanem a jövő szempontjából fontos. Az eredmény jó jel a továbbiakra nézve.”

Mekies szerint az elmúlt versenyekre hozott fejlesztések, köztük a Németországra szánt újítások fontos szerepet játszottak az előrelépésben.

„Számos tényezőt kell figyelembe venni” – mondta. „Nem hiszem, hogy túlságosan lázba kellene jönnünk, de az eredmény remélhetőleg nagyban a Szocsiban és itt használt újításoknak köszönhető. Ahogy mondtam, az elmúlt hetekben elértünk a gödör aljára, most pedig igyekszünk megújulni.”

Laurent Mekies, Sporting Director, Ferrari, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Laurent Mekies, Sporting Director, Ferrari, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Motorsport Images

„Ez egy hosszú út lesz, lejtőkkel és emelkedőkkel megspékelve. A mai nap az első lépés a jó irányba, az autó remélhetőleg a versenyen is erős lesz. Charles nagyon jó időmérőt teljesített, végig éles volt. Mindent kihozott az autóból.

„Ne feledjük, hogy a hétvége különleges volt abból a szempontból, hogy a pénteki edzések elmaradtak. A sorrend ilyenkor mindig változik. A mai eredmény szerintem az előbb említett három tényező következménye.”

Mekies szerint kulcsfontosságú volt, ki tudja az abroncsokat könnyebben munkára bírni a hideg időjárási körülmények között.

„A hét folyamán sokat törtük a fejünket azon, hogy tudjuk üzemi hőmérsékletre melegíteni a gumikat ezek között a körülmények között. Lehet, hogy csak itt találkozunk ilyen körülményekkel. Mindent megtettünk azért, hogy az autót működésre bírjuk.”

„A körülmények még úgy is kihívást jelentettek, ha nem a többiekhez mérjük magunkat. Nem tudom, mások is ugyanígy szenvedtek-e a hideggel.”

„Szeretném azt hinni, hogy önerőből értük el ezt a jó eredményt, és az általunk hozott fejlesztéseknek köszönhető, hogy a középmezőny élére kerültünk.”

„Két tized javulással hirtelen a negyedik helyen találod magad, azonban ha három tizedet veszítesz, már a Q3-ba se jutottál be. Reálisan kell értékelnünk a teljesítményünket.”

A Red Bull beérte a Mercedest? 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff: nem fog megváltozni a Mercedes neve a Forma-1-ben
Következő cikk Villeneuve nekiment Strollnak: hasfájással is lehet vezetni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország