Ferrari: Tisztában vagyunk vele, hogy ez kevés, de folyamatosan dolgozunk

Ferrari: Tisztában vagyunk vele, hogy ez kevés, de folyamatosan dolgozunk

A Scuderia Ferrari nem győzi hangsúlyozni, hogy rendre fejlődést ér el bizonyos területeken, és ez így volt Kanadában is, de végül csalódniuk kellett a rajongóknak.

Köszönhetően Lewis Hamilton (Mercedes) és Felipe Massa (Williams), valamint Sergio Pérez (Force India) drámai kiesésének, Fernando Alonso a 6. helyen fejezte be a Kanadai Nagydíjat, addig Kimi Räikkönena az egy pontot érő 10. pozícióban zárt. Ez azonban kevés a Ferraritól, mely egy teljesen átalakított F14-T-vel érkezett meg Montrealba.

Marco Mattiacci

Még mielőtt megérkeztünk volna Montrealba, tudtuk, hogy ez nem lesz egy könnyű verseny számunkra, mivel ez nem egy olyan pálya, ami feküdne az autónknak. A végeredmény egyáltalán nem mondható kielégítőnek, de a teljesítményünk javult, és azt mutatja, hogy a maximumot hoztuk ki a csomagból. Tovább kell javítanunk azokon a területeken, melyeken az ellenfeleink jobbak.

A mai napon sok olyan csapatot láthattunk a pályán, akik küszködtek a megbízhatósággal a mezőny első felében, és még a legfőbb riválisaink is képesek voltak arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a lehetőségeikből a Mercedes ellen.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Gratulálok Ricciardo pályafutásának első győzelméhez. Ami pedig a jövőt jelenti, nem tudok jóslatokba bocsátkozni, de szeretném, ha a csapat vetne egy hosszabb kemény pillantást arra, hogy mit is csinál, valamint a maximális erőfeszítés érdekében együtt kell dolgoznunk, hogy a versenyzőink képesek legyenek a legambiciózus eredményekért harcolni.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING