Elemzés

Ferrari SF70H Vs. Haas F1 VF-18: grafikai összehasonlítás

Egy újabb exkluzív grafikai összehasonlítással készültünk számotokra, aminek a középpontjában a Ferrari tavalyi és a Haas idei versenygépe szerepel.

Ferrari SF70H vs. Haas VF-18

Nem titok, hogy a Ferrari és a Haas F1 Team partnersége több egy motorszerződésnél, független attól, hogy az amerikai gárda rendre tagadja azt, hogy Maranello „B” istállója lennének.

Az együttműködésből természetesen nemcsak a Haas profitál, mely Amerikában a világ egyik legmodernebb szélcsatornájával rendelkezik. A szorosabb technikai kooperáció részeként valósulhatott meg az, hogy a Gene Haas által tulajdonolt istálló gyakorlatilag az első futama óta a középmezőnyben szerepel.

A jelek szerint ez 2018-ban sem lesz másképp. Sőt, a Haas meglepetést okozhat, látván a nemrég bemutatott konstrukcióját, mely sokkal inkább egy olasz tervezés része, mint a saját munkájuk gyümölcse.

A korábban közölt technikai elemzésünkből is kiderül pár olyan részlet, ami erősen hajaz a Ferrari SF70H kódjelű versenygépre, mellyel tavaly Sebastian Vettel sokáig vezette a világbajnokságot.

Természetesen teljes mértékben nem beszélhetünk egy klónról, de sok tulajdonság egyezhet, a kasztni alatt ugyancsak, kezdve a hátsó felfüggesztéssel. Miután adott volt a helyzet, készítettünk nektek egy grafikai összehasonlítást, ami részben szemléltetheti az egyezéseket, vagy a különbségeket a 2017-es Ferrari és a nemrég bemutatott Haas versenygép között.

 

Oldalnézetből a 2017-es Ferrari és a 2018-as Haas

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: "A Forma-1 már nem hallgathat a megérzésekre"
Következő cikk Monger: Sérülten sem mondok le a forma-1-es álmomról!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország