Ferrari: Schumacher képességei kiemelkedőek a többi fiatalhoz képest

A Haas múlt héten jelentette be, hogy Nyikita Mazepin és Mick Schumacher jövőre is marad az istállónál és velük képzelik el a jövőt. Utóbbiról pilótáról nyilatkozott most a Ferrari szakembere.

Laurent Mekies, Ferrari Racing Director

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrari versenyigazgatója, Laurent Mekies megnevezte Mick Schumacher azon tulajdonságait, melyek kiemelten fontosak lehetnek az olasz csapat számára. Mekies azután mondta el véleményét a hétszeres világbajnok fiáról, hogy hivatalosan is megerősítették Schumacher 2022-es ülését a Haasnál.

Schumacher a Ferrari akadémiájának tagja volt, a Ferrari ezért reagált a hírre, mondván ez egy „újabb előrelépés” a pilóta számára. Mekies elárulta, hogy Schumacher mivel tűnt ki a többi pilóta közül és továbbra is kiemelkedik a fiatal tehetségek sorából.

Még több F1 hír:

„Az első Forma–1-es szezonjában Mick megerősített minket azokról a tulajdonságokról és képességekről, amelyek karrierjének kezdetén is jellemezték már. Ez a tempókezelés, az erős munkamorál, valamint a tanulási vágy, de van még jó pár olyan tulajdonság, amely kiemelte őt az akadémián és a Haasnál töltött első évében” – mondta.

Csak az eredményeket tekintve, Schumacher első szezonja nem kiemelkedően sikeres, mivel a mezőny leglassabb autójával a rajtrács végén ragadtak. Ennek ellenére Schumacher továbbra is az álmait éli és bízik abban, hogy jövőre javulni fog a helyzet.

„Nagyon bízunk benne, hogy továbbra is fejlődni fog egy olyan csapatban, amely hasonló ambíciókkal rendelkezik” – zárta Mekies.

Sainz: „Az idő fogja eldönteni, hogy rossz döntés volt-e elhagyni a McLarent”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Elképesztő, hogy Hamilton minden harmadik versenyét megnyerte
Következő cikk Bottas „nem igazán” aggódik az Alfa Romeo jelenlegi formája miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország