Ferrari: Sainznak össze kell raknia egy hibátlan hétvégét

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint Carlos Sainznak csak egy tökéletes hétvégét kell összeraknia ahhoz, hogy folytathassa a fejlődését, és ismét jó eredményt érjen el.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21 crashes in qualifying

Zak Mauger / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy a 2021-es szezon előtt csapatot váltó pilóták közül talán Carlos Sainz vette fel a leggyorsabb a ritmust az új csapatában, a spanyol úgy érzi, hogy messze nem az idei a legjobb éve a Forma-1-ben, miután nem hozta még ki a lehetőségeiből a legtöbbet.

11 versenyt követően Sainz Leclerc többszörös balszerencséjét követően még 3 ponttal a monacói pilóta előtt is áll az egyéni bajnokságban, de Mattia Binotto szerint fontos lenne Sainz számára, hogy kigyomlálja a hétvégéjét szabotáló hibákat.

„Azt várom el tőle, amit már ő is elmondott” – nyilatkozta Binotto többek között a Motorsport.com-nak. „Nem sikerült még mindent hibátlanul csinálnia egy hétvége alatt, mindig voltak apró hibák itt-ott, legyen szó az időmérőről, a rajtról, a versenyről.”

„Arra számítok, hogy majd tovább tanul a csapatról, az autóról, és remélhetőleg majd képes lesz teljesíteni egy hibátlan hétvégét, ami nagyon fontos lenne számára.”

Binotto hozzátette, hogy a Ferrarinál nem lepődtek meg azon, hogy a spanyol ilyen jó teljesítményt nyújt, hiszen alaposan kielemezték a karrierjét, mielőtt szerződtették volna.

„Nem lepődtem meg, hiszen mielőtt szerződést ajánlottunk volna neki, rengeteg elemzést végeztünk. Tudtuk, hogy erős pilóta, hogy konzisztens teljesítményre képes a versenyeken. Mióta az F1-ben van, bizonyította, hogy gyors pilóta, és ne feledjük el, hogy a Toro Rossónál Max Verstappen csapattársa volt, aki mellett jó teljesítményt nyújtott.”

„Vagy csak vegyünk egy pillantást az előző évre, ahol szintén nagyon erős volt, pedig tudjuk, hogy Lando milyen jó pilóta, amit meg is mutat ellenünk idén.”

Még több F1 hír:

Binotto azt is elárulta, hogy a konstruktőri harmadik helyre továbbra is csak mellékes sikerként tekint.

„A célunk továbbra is az, hogy minden egyes területen fejlődjünk, és ha ez sikerülni fog, akkor szerintem elkerülhetetlenül a harmadik helyen fogunk kikötni.”

„Mint mondtam már, szerintem a miénk a legjobb pilótapáros a mezőnyben, de még nagyon sok potenciál rejlik bennünk, ők is fejlődnek, tanulnak. Jó munkát végeznek, de a legfontosabb most az, hogy ezt a fejlődési ütemet a szezon második felében is fenntartsák, hogy készen álljanak 2022-re.”

Verstappen: Még semmi sincs veszve!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mennyit lassulnak az autók 2022-ben? A topcsapatok jóval az F1 elképzelése előtt járhatnak
Következő cikk Ricciardo: a modern F1 nem különbözik olyan sokban a Senna-korszaktól

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország