Ferrari: „Sainz világbajnokká válhat, Leclerc az F1 történetének legerősebb pilótája lehet”

A Ferrarinál nagyon bíznak az új párosban, és abban, hogy Carlos Sainz Jr. képes lesz hasonló szinten vezetni, mint Charles Leclerc, akiben abszolúte a jövőt látják Maranellóban, emiatt is kapott egy olyan hosszú távra szóló szerződést, amit azelőtt csak kevesen.

Ferrari: „Sainz világbajnokká válhat, Leclerc az F1 történetének legerősebb pilótája lehet”

Carlos Sainz Jr. még mindig csak 25 éves, és sok F1-es verseny van mögötte, miközben már három különböző csapatnak is versenyzett. Az azonban sokakat meglepett, hogy egy olyan pilótát szerződtetett a Ferrari Charles Leclerc mellé, akinek még egyetlen egy futamgyőzelme sincs. Vajon mi lehetett a legerősebb pont, ami meggyőzhette a Ferrarit Sainz szerződtetéséről?

Még több F1 hír:

„Ennek nemcsak egy oka volt. Először is, egy fiatal versenyzőről beszélünk. Mi is egy fiatal csapat vagyunk, akik egy hosszú ciklus felé tartanak fiatal és tapasztalt versenyezőkkel, ami fontos. Carlos egy kemény munkás, okos és gyors, valamint mindenekelőtt megérti, hogy miről szól a Ferrari szelleme.” - mondta Binotto a spanyol MARCA lapnak adott exkluzív interjújában.

Mi lehet a cél a spanyol versenyezővel 2021-ben, az első évében? „Nos, örülnék, ha a legmagasabb szinten versenyezne, mint Charles, és segítene a Ferrarinak a konstruktőri bajnokságban.” - folytatta a Ferrari csapatfőnöke.

Az is kiderült, hogy Sainz miért nemcsak egy 1 éves szerződést kapott a Ferraritól, ugyanis a kontraktusa 2022 év végéig szól. Az lesz az a bizonyos esztendő, amikor életbe lépnek az új szabályok, és teljesen átalakul az F1.

„Az első éve nehezebb lesz, mert először meg kell értenie az autót, és a csapat működését, így nem egy 1 éves szerződést írtunk vele alá, de biztos vagyok benne, hogy nagyon gyors lesz, így képes lehet világbajnokságot nyerni.”

Pierre Galsy, AlphaTauri, Daniel Kvyat, AlphaTauri, Lando Norris, McLaren, Carlos Sainz, McLaren, Sebastien Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari

Pierre Galsy, AlphaTauri, Daniel Kvyat, AlphaTauri, Lando Norris, McLaren, Carlos Sainz, McLaren, Sebastien Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Leclerc korábban azt mondta, csak röviddel Sainz hivatalos érkezése előtt tudta meg, hogy mik a Ferrari tervei. Ez pedig azt jelenthette, hogy az olaszok hónapokon át nem beszéltek a monacóival a a spanyol esetleges érkezéséről?

„Beszéltünk vele erről, mert számomra fontos, hogy részt vegyen ezekben a döntésekben, hogy visszajelzést kapjon. Charles a mi befektetésünk, a csapatunk jövőjének része, szóval igen, beszéltünk vele.”

 

Ez egyértelműnek is tűnik, miszerint Leclerc a Ferrari jövője, miután a szerződését 2024-ig írták vele alá. Ilyen hosszú szerződése még Michael Schumachernek sem volt, aki általában 3 évre írt alá Maranellóban.

„Sokat fektettünk Charles-ba. Évek óta velünk van, már az F3-as szereplése óta, később pedig jött az F2 és most az F1, ahol folytatódik ez a folyamat. Reméljük, hogy ez az év még erősebb lesz, mint a korábbi, és az még inkább a jövőben.”

„Ez volt a fő oka annak, hogy ilyen hosszú időre hosszabbítottunk vele. Charles egy olyan versenyző, akire a Ferrari számíthat a jövőben, miközben a lehető legjobb mértékben fejlődhet, valamint a Forma-1 történetének legerősebb versenyzőjévé válhat.” - fejezte be a méltán elismert MARCA kérdésére.

megosztás
hozzászólás
Binotto elárulta, Vettel volt az első opciójuk, és nagyon örülne, ha a világbajnok a Mercedeshez kerülne
Előző cikk

Binotto elárulta, Vettel volt az első opciójuk, és nagyon örülne, ha a világbajnok a Mercedeshez kerülne

Következő cikk

Ferrari: A pályán eldől, hogy Leclerc vagy Sainz lesz az első

Ferrari: A pályán eldől, hogy Leclerc vagy Sainz lesz az első
Hozzászólások betöltése