Ferrari: Räikkönen és Alonso is lassú volt az időmérőn

megosztás
hozzászólás
Ferrari: Räikkönen és Alonso is lassú volt az időmérőn
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. júl. 19. 14:27

Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is küszködött a Német Nagydíj időmérő edzésén Hockenheimben. A finn ráadásul még a Q3-ba sem jutott be.

Kimi Räikkönen

Soha nem ideális, ha már a Q1-ben, vagy a Q2-ben kiesel, de ezek olyan dolgok, melyekkel együtt kell élned, még akkor is, ha a Ferrari versenyzője vagy. Természetesen nem vagyok elégedett, és boldog sem, de az autósportban előfordulnak ezek a dolgok.

Nyilvánvaló, hogy szerettem volna ott lenni a Q3-ban és erre meg is lehetett volna a lehetőségem, de nem hiszem, hogy képes lettem volna a legjobb helyekért harcolni, mivel a Mercedes és a Williams is nagyon gyors tudott lenni.

A legnagyobb problémát az jelentette számomra, hogy a harmadik szabadedzésen volt néhány problémám az autóval, így nem tudtam sok kört megtenni a pályán. Ez megakadályozott abban, hogy jól felkészüljek az időmérőre. Az autót nem éreztem rossznak, de ez az időmérő nem alakult jól számomra. Voltak helyek, ahol az autó csúszkált is, így nem sikerült igazán jó időt autóznom.

A futam azonban csak holnap lesz, és bízom benne, hogy a versenytempónk jobb lesz ennél. Szerencsére a futamra jobban fel tudtam készülni. Meglátjuk.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Fernando Alonso

Tekintve azt, hogy a versenytársak milyen gyorsak tudtak lenni, ez a 7. hely nem rossz, de nem is jó. A Ferrarinak mindig az élen kell lennie, de az igazság az, hogy ma a Mercedes és a Williams is gyorsabb volt nálunk. Minden tőlem telhetőt megtettem és persze jobb lett volna előrébb végeznünk, de ez most így alakult.

A FRIC hiánya nem jelentett jelentős különbséget, és mint azt sejtettem, a mezőnyben sem borult fel az erősorrend. Itt inkább az időjárás és a magasabb hőmérséklet volt az, ami befolyásolta az időket és a végeredményt.

Ma azonban elérhetetlen volt számunkra, hogy a Mercedesszel és a Williamsszel harcoljunk és lehetséges, hogy holnap is ez lesz a helyzet. Ez a reális kép. A Red Bull és a McLaren lehet az a két csapat, mely ellen megküzdhetünk. Az időjárás érdekes lehet holnap, ami akár a kezünkre is játszhat, de a sebességünk még így sem elég jó.

Következő Forma-1 cikk
 Magnussen realista: fantasztikus a 4. hely, de a futamon nagyon nehéz lesz ezt megtartani

Előző cikk

Magnussen realista: fantasztikus a 4. hely, de a futamon nagyon nehéz lesz ezt megtartani

Következő cikk

Rosberg más gyártó fékeit használja, Hamiltonnak megsérült a térde?!

Rosberg más gyártó fékeit használja, Hamiltonnak megsérült a térde?!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás , Fernando Alonso Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING