BRÉKING

Ferrari: Räikkönen dobogós helyezést bukott Chilton miatt

A Ferrari Monacóban nem mutatott semmi különöset: Alonso a 4. helyen zárt, míg Räikkönen balszerencsés volt és nem tudott pontot szerezni, igaz ebben nagy szerepe volt az egyik Marussiának is.

Írta: N. Márton

Az olasz istálló idén sem tud kiemelkedő teljesítményt nyújtatni, legjobb eredményük 2014-ben egy harmadik hely, és a hercegségben sem sikerült előrelépést mutatniuk. Igaz Kanadára egy komolyabb csomaggal készülnek, de a lemaradásuk tetemes.

Fernando Alonso magányos versenyt futott, és elmondása szerint a 4. hely volt a maximum, amit el lehetett érni ma az F14-T-vel. A spanyol a rajtnál beragadt Ricciardo mögé, ezért pozíciót vesztett csapattársával szemben, majd később az energia-visszanyerő rendszer sem működött a maximum teljesítményen, de a 4. helye nem forgott veszélyben.

Eltérő taktikával sem tudott előrukkolni a kétszeres világbajnok, mert a biztonsági autós fázis felborított mindent: „Máskor akartunk kijönni, de a biztonsági autó miatt változott a helyzet. Később gondjaim voltak az ERS rendszerrel, de még ha teljes erővel tudok menni, akkor sem értem volna utol Ricciardót. Összességében elég unalmas verseny volt, de a biztonsági autó miatt voltak érdekes pillanatok. Monaco nagy kihívás, folyamatosan összpontosítani kell.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A csapat másik világbajnoka – Kimi Räikkönen – sokáig a 3. helyen autózott, de a második SC-fázis alatt összeértek Chiltonnal, és a Ferraris defektet kapott, így visszaesett a mezőnyben. Később Kevin Magnussennel is nehéz pillanatokat élt át. A finn jégember röviden nyilatkozott a futamról: „Sok teendőnk van, a versenytársak ismét előre léptek. Eredményeket kell hoznunk, és talán egy kicsit több szerencsére van szükségünk.”

Marco Mattiacci csapatfőnök szerint elérhető lett volna a dobogó: „A múltban Monaco mindig teljesen kiszámíthatatlan volt, és tisztában voltunk azzal, hogy több ezer változós egyenlet van itt. A dobogó nagy lendületet adott volna az egész csapatnak, de elveszítettük.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel balszerencséje lassan már egy betegség, Ricciardo viszont csúcsformában van
Következő cikk Hamilton nem oltotta be Rosberget a származása miatt: már megint a kontextus

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország