Ferrari: Nyugodtnak, koncentráltnak és szenvedélyesnek kell maradnunk

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a fejlesztéseket érintő kérdésekre válaszolt, amelyben elmondta, fiatal a csapata, akik most gyűjtenek tapasztalatot, a fejlődésben pedig a szenvedélyük segíthet.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, in the team principals Press Conference

Andy Hone / Motorsport Images

Bár a téli teszteken még úgy tűnt, hogy a Ferrari a favorit a 2019-es szezonra, az idénykezdet mégsem az olasz istálló vágyai szerint alakult. Az eddig eltelt 12 futamból 10-et a Mercedes, 2-t pedig a Red Bull tudott megnyerni, a Ferrari számára pedig dobogós helyezések, második pozíciók jelentették a csúcsot a 3 pole-pozíció mellett.

A csapatfőnököt, Mattia Binottót a Ferrari fejlesztéseiről kérdezték, aki pozitívan beszélt a csapatáról, hangsúlyozva, hogy fiatalok, illetve kiemelte, hogy csak a szenvedélyük segítségével lehetnek sikeresek közép és hosszú távon.

További híreink:

Sok fejlesztéssel érkeztetek a szezon első felének versenyeire, de nem minden működött úgy, ahogy azt vártátok. Úgy gondolod, hogy ez azért van, mert a gyárban használt procedúrák továbbra is problémásak?

„Valami hasonló a Paul Ricard-i hétvégén történt, amikor a pályára vitt fejlesztés nem úgy működött, mint ahogy arra előzetesen számítottunk. Viszont ezután megértettük az okokat, ez pedig segített nekünk a komponensek fejlesztését illető kérdésekben, a csapat know-how-ja pedig fejlődött.”

„Ahogy már többször hangsúlyoztam, fiatal csapat vagyunk, ami azt jelenti, hogy olyan személyekből áll az istálló, akik egyre több tapasztalattal rendelkeznek, egyre több mindent sajátítanak el. A know-how szintén a szezon előrehaladásával fejlődik, időt vesz igénybe, néhány esetben akár éveket is. Éppen ezért vagyok elégedett, amikor megoldunk egy elénk kerülő problémát.”

„Nyilvánvalóan a franciaországi dolog váratlanul hatott a teljesítményünkre, de én azt gondolom, hogy az autónk több terülten is fejlődött. Most nyugodtnak, koncentráltnak és szenvedélyesnek kell maradnunk, mert csak szenvedéllyel tudjuk meghozni a jó döntéseket, és csak így tudunk jó eredményeket szerezni közép és hosszú távon.” – zárta a csapatfőnök.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az utolsó nő a Forma-1-ben – csak Senna örült neki…
Következő cikk Az F1 újságírója szerint a Ferrari győzelem nélkül fejezi be a szezont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország