Ferrari: Nem hagytuk le a McLarent, nincs nagy különbség

Laurent Mekies szerint egyelőre szó sincs arról só, hogy a Ferrari megelőzte volna a McLarent a teljesítményt illetően a 2021-es szezonban, a szakember tehát cáfolta Lando Norris kijelentését.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari nagyon magabiztos teljesítményt nyújtott Törökországban, ahol már mind a két pilótájuk az új erőforrással versenyzett. Carlos Sainz a mezőny végéről kapaszkodott fel a 8. helyre, míg a szintén hátulról rajtoló Daniel Ricciardo az Alfa Romeók mögött végzett a TOP10-en kívül.

Arra a kérdésre, hogy a Ferrari a McLaren előtt van-e jelenleg a teljesítményt illetően, Laurent Mekies nem volt különösebben derűlátó. „Nem, nem vagyunk sokkal előttük. Tényleg nem hiszem, hogy így van. Úgy gondolom, Törökországban szombaton és vasárnap is nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, szóval kétségtelenül a céljainkon túl teljesítettünk.”

Arra vonatkozóan, hogy miért tűnt a Ferrari a vártnál erősebbnek, hiszen Charles Leclerc egy ponton még a futamgyőzelemre is esélyesnek tűnt a Török Nagydíjon, a szakember elmondta, hogy ez a Ferrari számára is némi fejtörést okozott.

Még több F1 hír:

„Ez mindig sok tényező kombinációja, de ha megvizsgáljuk a számokat, azt láttuk, hogy az év átlagához képest, illetve ahhoz képest, amit a pályától vártunk, és amire a versenytársainktól számítottunk, ott jobb helyzetben voltunk.”

„Még ha meg is érted az okokat, hogy ez miért történik, az nem jelenti azt, hogy itt is reprodukálhatjuk ezeket” – tette hozzá Mekies, aki Amerikában egy sokkal keményebb hétvégére számít.

 

„Itt arra számítunk, hogy nagyon szoros lesz velük (McLarennel). Úgy gondoljuk, hogy most egy leheletnyivel gyorsabbak, ahogy az időeredményeken is látszik, és egy hónapja majdnem két egymás utáni futamot is megnyertek.”

„Szóval határozottan azt érezzük, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz velük, de a csapat jól dolgozik, és nekünk csak továbbra is erős hétvégéket kell produkálnunk” – zárta le a gondolatait a szakember a közelgő időmérő előtt.

Horner szerint fura, hogy a Mercedes küzd a megbízhatósággal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: én a versenyzésre születtem, nem a kamerák elé
Következő cikk Button: Max egy kicsit frusztráltnak tűnik...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország