Ferrari: Nem úgy működnek a fejlesztések, mint azt vártuk

megosztás
hozzászólás
Ferrari: Nem úgy működnek a fejlesztések, mint azt vártuk
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. máj. 11. 6:04

A Scuderia Ferrari nem igazán elégedett a Spanyol Nagydíjon látottakkal, és az olaszok szerint egy nagyobb előrelépésre van szükségük, hogy újra nyomást tudjanak gyakorolni a Mercedesre.

Az első öt versenyből négyet a Mercedes nyert meg. Legutóbb Barcelonában Nico Rosberg állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg a második helyen Lewis Hamilton ért célba a másik W06-tal.

A harmadik pozícióban pedig Sebastian Vettel zárt a Ferrarival, mely 70%-ban átalakult az első európai versenyhétvégére, és sokan azt várták, hogy nagyon közel lesznek a németekhez, vagy eléjük kerülnek.

Ez végül elmaradt, miközben Kimi Räikkönen csak 5. lett a finn honfitársa, Valtteri Bottas és a Williams mögött.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke:

„Felállhattunk a dobogóra, ami egy jó eredmény, de miután mi a Ferrari vagyunk, nem lehetek boldog. Az jól látható, hogy sikerült fejlődnünk a szünetben, de nem eléggé. Az adatok azt mutatták, hogy nagyobbat léphetünk előre, de ez elmaradt. Nyilvánvaló volt a hátrányunk a Mercedeshez képest, és most meg kell értenünk ennek az okát, valamint még keményebben kell dolgoznunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Vettel nagyon hamar beilleszkedett a Ferrarinál... Legutóbb már olaszul nyilatkozott! Komolyan veszi a dolgot a német! fotó: dppi Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. május 10.

„Szóval részben elégedettek vagyunk a fejlesztésekkel, részben pedig nem, hiszen a Mercedes távolabb volt tőlünk, mint azt szerettük volna. Hibáztatni senkit sem fogok, mert itt az én felelősségem az, hogy a csapat versenyképes legyen és futamokat nyerjen.”

Következő Forma-1 cikk
A Ferrari bukta a legnagyobbat az új direktívával, ami a Mercedesnek köszönhető?

Előző cikk

A Ferrari bukta a legnagyobbat az új direktívával, ami a Mercedesnek köszönhető?

Következő cikk

A Red Bull leírta ezt az évet, dobni kell az óvatoskodást: a Renault nem egészen így látja

A Red Bull leírta ezt az évet, dobni kell az óvatoskodást: a Renault nem egészen így látja

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING