Ferrari, Mercedes, Red Bull: Komoly előny a többiekkel szemben?

A Ferrari szerint a gyári csapatok egészen komoly előnyben lehetnek idén a többi istállóval szemben.

Ha a szó szoros értelmében vesszük a dolgot, akkor jelenleg csak a Ferrari és a Mercedes számít gyári istállónak, de már a Red Bullt is ezen csapatok közé sorolhatjuk, hiszen a Renault kiemelt technikai partnerként van jelen az osztrák istálló életében és gyakorlatilag elsősorban mindent rájuk fejlesztenek.

Idén komoly változások lépnek érvényben a Forma-1-ben, lévén, hogy a motorok, az autók és a szabályok is újak lesznek a sportban. Már korábban elhangzott, hogy a nagyobb csapatok túlságosan is nagy előnyben lehetnek a „kicsikhez” képest, mely jelentős, eddig nem látott, vagy tapasztalt szakadékot jelenthet.

Erre számít James Allison is, aki pillanatnyilag a Ferrari technikai főnökeként dolgozik a kategóriában. Allison a brit Autosport lapnak elmondta, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull komoly előnyben lehet a többiekkel szemben 2014-ben. Ehhez a csoporthoz csatlakozhat majd 2015-ben a McLaren, mely akkor már a Hondával közösen fog versenyezni. A japán gyártótól erősen tartanak, akik a háttérben folyamatosan fejlesztenek, így a jövő évi visszatérésük egészen erős lehet.

A 2014-es idény azonban még hátra van, és Allison valóban úgy gondolja, hogy ez a fajta „gyári” előny valóban elég nagy lesz.

Luca Marmorini, a Ferrari motorjaiért felelős mérnök nem nyugodt, és szerinte túl nagy hangsúlyt fektetnek az erőforrásokra, amiknek a felépítése és működése bonyolultabb mint valaha. Marmorini a megbízhatóságot hangsúlyozta, csakúgy mint korábban Niki Lauda, aki szerint idén a legmegbízhatóbb „nagy” fog nyerni, és hosszú idő után háttérbe szorul az aerodinamika, valamint a sebesség.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING