Ferrari: ezek a számok mutatják, mekkorát fejlődtünk 2021-ben

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint nem kérdés, hogy melyik csapat fejlődött a legtöbbet a 2021-es Forma-1-es szezonban, ezt a fejlődési ütemet pedig fent akarja tartani annak reményében, hogy minél hamarabb a megfelelő autót adják Carlos Sainz és Charles Leclerc alá.

Charles Leclerc, Ferrari SF21, makes a pit stop

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Ferrari a Forma-1-es történetének egyik legrosszabb szezonját teljesítette a 2020-ban, miután csak a 7. legjobb autóval rendelkeztek a mezőnyben, így pedig kisebb csoda, hogy három dobogós helyezést is szereztek.

A 2021-es szezonban azonban a lehetőségeikhez mérten óriási fejlődést mutattak be, így Mattia Binotto elégedetten értékelte a csapat eddigi erőfeszítéseit az angol sajtónak adott beszélgetésén:

„Több, mint kétszer annyi pontot szereztünk ugyanannyi verseny alatt” – mondta Binotto utalva arr,a hogy a 163 pontjukkal már most kényelmesen megdöntötték a tavalyi 131-es eredményüket. „Ha a teljes mezőnyt nézzük, akkor is mi fejlődtünk a legtöbbet.”

„Ha a köridőket és az autók nyers teljesítményét nézzük, mondjuk az időmérős eredményeket, mert akkor mindenki feltekeri az autóját, tavaly átlagosan 1,4 másodpercre voltunk a pole-pozíciós időtől, idén ez az érték 0,7 tized.”

„Még mindig nem elhanyagolható méretű a 0,7 tizedes lemaradás, ezzel maximálisan tisztában vagyunk, azonban az, hogy megfeleztük a lemaradásunkat a legjobbakhoz képest nagyon biztató, mert azt mutatja, hogy a megfelelő irányba tartunk.”

Binotto azt is hozzátette, hogy nem csak egyetlen területen vannak lemaradva a Red Bulltól és a Mercedestől, de véleménye szerint a 0,7 tizedes különbségért 60%-ban felel az erőforrásuk, 40%-ban maga az autó karosszériája és aerodinamikája, de elmondta, hogy miért örül ennek:

„Ez a lemaradásunk több területből alakult ki, az erőforrás, az aerodinamika, az autó rendszerei mind szerepet játszanak ebben, és ami fontos, hogy nem csak egy területen vagyunk lemaradva. Az sokkal rosszabb lenne, mert sokkal nehezebb nagy hátrányt ledolgozni egyetlen területre fókuszálva.”

Még több F1 hír:

Az olasz motormérnök kiemelt egy olyan területet is, amelyen óriásit fejlődtek a tavalyi évhez képest: a bokszkiállásokat.

„Úgy gondolom, hogy egy jó kiállásnak 3 másodperc alattinak kell lennie. Ez lehet, hogy magas értéknek tűnik, de a stratégiai célok eléréséhez nem elég gyorsnak lenni, konzisztencia is szükséges, mert egy 4-5-6 másodperces kiállás tönkreteheti a versenyedet.”

„Idén a kiállások 84%-ban értük el ezt a 3 másodperces határvonalat, tavaly ez az érték csak 48% volt. Ez is azt mutatja, hogy csapatként jelentősen javítottunk a kerékcseréink minőségein. Tavaly 7 csapat is gyakrabban végzett 3 másodperc alatti bokszkiállásokat, mint mi, idén már csak egy ilyen van.”

„Ez is azt mutatja, hogy csapatként egyértelműen fejlődtünk a 2020-as szezonhoz képest, az irány pedig nagyon biztató.”

Alonso: Ha nem érzem az autó elejét, akkor elvesztem

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko szerint Belgiumban még elkerülhetik a rajbüntetést Verstappennel
Következő cikk Ricciardo szerint ennyire realisztikus a csapatok szimulátora és a Codemasters játéka a valósághoz képest

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország