BRÉKING

Ferrari: Majd időben szólunk hogy döntöttünk Raikkönen jövőjéről

A Ferrarinak kezd elege lenni abból, hogy minden egyes versenyhétvégén Kimi Räikkönen jelenti a fő topikot a média számára.

A finn „Jégember” szerződése az végén érvényét veszíti, és a legfrissebb hírek szerint a Ferrari nem élt az opciós jogával, így egy teljesen új kontraktust kell aláírniuk a bajnokkal, ha azt szeretnék, hogy 2016-ban is ő legyen Sebastian Vettel csapattársa.

Ennek az az előnye, hogy a Ferrari minden gond nélkül csökkenthetné Räikkönen fizetését, aki többször elmondta, nem a pénz miatt van ott Maranellóban, és szívesen folytatná az olaszokkal.

A pletykák szerint a Brit és a Magyar Nagydíj a két utolsó esélye Kiminek arra, hogy bizonyítson. Nos, ha ez igaz, akkor az egyik esélye elszállt, hiszen vasárnap csak a gyenge pontszerzők között végzett, miközben a német csapattársa dobogóra állt. A helyzetet nehezíti, hogy a kerékcserénél Räikkönen döntött rosszul, noha a Ferrari végig azt mondta neki, hogy maradjon még kint.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke kezdi unni a dolgot, hiszen a futam leintését követően ismét megkérdezték tőle, hogy mi lesz Räikkönennel.

„Nem akarok erről többet beszélni. A helyzet ugyanaz, mint ezelőtt: a döntés a mi kezünkben van, de Kimin múlik az, hogy marad, vagy sem. Ez csak a teljesítményről szól, semmi másról.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ez igen! Na ez a sport szeretete! Rosberg és a terhes felesége a brit rajongók előtt! Szép jelenet! Nagyon szép! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. július 5.

„Nem akarunk stresszhelyzetet teremteni számára, így csak annyit szeretnénk, hogy nyugalomban dolgozzon, és mindent kihozzon magából. Amikor eljön az idő, értesíteni fogjuk Kimit, hogy mi a döntésünk, és ezt követően a médiát. Nem sietjük el a kérdést, mivel nincs okunk rá.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton előzési kísérlete Massa ellen Silverstone-ban: A brazil keményen védekezett
Következő cikk Raikkönen nem esik pánikba, ha a Ferrari nem ad neki új szerződést és távozik az F1-ből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország