Ferrari: Leclerc nagyjából 40 pontot bukott idén önhibáján kívül

A vörösök csapatvezetője, Mattia Binotto megpróbálta számszerűsíteni, hogy mennyi pontot bukott a monacói versenyzőjük 2021-ben a különböző balszerencsés események miatt.

Ferrari: Leclerc nagyjából 40 pontot bukott idén önhibáján kívül

Ugyan az egymás elleni statisztikákat tekintve Charles Leclerc jobban teljesített idén, mint Carlos Sainz, hiszen az időmérőkön és a versenyeken is többször végzett előrébb, az év végi elszámolásnál mégis a spanyol pilóta örülhetett.

Miközben Sainz nagyon konzisztensen szállította a pontokat a szezon folyamán, és csak kétszer végzett a top 10-en kívül, addig Leclerc többször is kiesett, például Monacóban és Magyarországon, emellett pedig Franciaországban és Szocsiban is a pontzónán kívül intették le.

Binotto a szokásos ferraris év végi értékelőjében pontozta is pilótái teljesítményét, és mindkettejüknek egy 8-ast adott, miközben arról is beszélt, hogy Leclerc-t milyen események sújtották 2021-ben.

Még több F1 hír:

„Nagyon örülök a fejlődésének. Az időmérőkön mindig is gyors volt, még a szezon utolsó részében is, amikor már Carlos közelebb tudott kerülni hozzá. Azt pedig nem felejthetjük el, hogy voltak futamok, amikor kiesett.”

„Elsősorban Monacóra és Budapestre gondolok. A szerencse ezekben az esetekben nem állt mellette.” A legfájóbb idei futama vélhetően a hazai volt, ahol a pole-ba kvalifikálta magát, másnap viszont az időmérős balesetében meghibásodott váltó felmondta a szolgálatot, így el sem tudott rajtolni.

Magyarországon pedig ő is az első kanyaros bowlingozás áldozata lett, csak őt nem a Valtteri Bottas, hanem a Lance Stroll által elindított lavina vette ki a versenyből. „Azt nehéz megmondani, hogy a balszerencse nélkül pontosan hol végzett volna, de legalább 40 pont hiányzik nála a bajnokságban” – tette még hozzá Binotto.

Ha így számolunk, akkor érdekes módon Leclerc még a 190 egységet gyűjtő Sergio Perezt is legyőzte volna a végén, és összességében a negyedik hely lehetett volna az övé, de tudjuk, hogy a sportban nem sok értelme van a feltételezéseknek.

Már Wolff is belátja, hogy Hornerrel együtt túllőttek a célon

megosztás
hozzászólás
Alpine: Piastri jövőbeli esélyei Alonsótól függnek
Előző cikk

Alpine: Piastri jövőbeli esélyei Alonsótól függnek

Következő cikk

Az F1 következő korszaka itt kezdődik – beindították az új Mercedest! (videó)

Az F1 következő korszaka itt kezdődik – beindították az új Mercedest! (videó)
Hozzászólások betöltése