Ferrari: Leclerc és Sainz újra energiát és lelkesedést hoztak a csapathoz

Az olasz márka elnöke, John Elkann az idény első felének végeztével röviden értékelte a Forma–1-es csapat helyzetét, valamint a két pilótáról, Charles Leclerc-ről és Carlos Sainzról is beszélt.

Ferrari: Leclerc és Sainz újra energiát és lelkesedést hoztak a csapathoz

Már szinte emlékezni is nehéz arra, amikor utoljára egy Ferrari-pilóta emelhette magasba a világbajnokságért járó trófeát egy szezon végén. 2007-ben Kimi Räikkönen okos versenyzéssel ki tudta használni a két McLaren-pilóta házon belüli civakodását, és így egy ponttal bajnok lett.

Egy évvel később pedig a Scuderia konstruktőri bajnokká vált, de azóta nem sikerült felérniük a csúcsra. Azt követően ugyan többször is közel voltak ahhoz, hogy nyerjenek, de valami mindig megakadályozta őket ebben.

Még több F1 hír:

Tavaly viszont komoly visszaesés mutatkozott náluk, és 1980 óta a legrosszabb idényüket teljesítették. Ez pedig nem igazán tetszett volna Gianni Agnellinek sem, kinek unokája, Elkann most erről is beszélt az olasz médiának.

„Gianni is olyan csalódott lenne most, mint minden Ferrari-rajongó” – mondta még Elkann márciusban. „Ugyanakkor optimista vagyok, mert két fiatal pilótánk van, akik még nem szoktak hozzá a győzelemhez, de az elkötelezettségük és alázatosságuk révén eljutnak majd odáig.”

„A leginkább azt akarjuk megmutatni a 2021-es szezonban, hogy mennyire szeretnénk ismét futamokat nyerni. Előre akarunk lépni a mezőnyben. Mindig a részleteken múlik, mert ezek idővel összeadódnak.”

 

Most augusztus elejét írunk, és a Ferrari jelenleg a harmadik helyért csatázik a McLarennel, miközben néhány hete Leclerc csak két körre volt attól, hogy győzelmet szerezzen. Az elnök így fogalmazott versenyzőiről: „Az egész csapatnak friss energiát adtak.”

„Milyen jó ez a sok csalódás után! Fiatalok és lelkesek. Egy olyan csapatot látok, amely minden eddiginél jobban vissza akar térni az élre.” Emellett esett némi szó a vörösök hiperautós projektjéről is.

„Teljes erőbedobással dolgozunk a hosszútávú versenyzéshez való visszatérésünkön, és elsősorban a 2023-as Le Mans-ra fókuszálunk. A versenyzés a vérünkben van. Látjuk, hogy milyen technológiai transzfer zajlik a sorozatban.”

Horner attól tart büntetések várnak rájuk az év második felében

megosztás
hozzászólás
Russell a pontszerzés ellenére visszaesett az F1 erősorrendjében, Vettel is a top 10-ben!

Előző cikk

Russell a pontszerzés ellenére visszaesett az F1 erősorrendjében, Vettel is a top 10-ben!

Következő cikk

A Mercedes a Q3-ban történtekről: „A következő két futamon hatványozottan fogjuk ezt látni…”

A Mercedes a Q3-ban történtekről: „A következő két futamon hatványozottan fogjuk ezt látni…”
Hozzászólások betöltése