BRÉKING

Ferrari: késésben a 2015-ös autó, Brawn nem érkezik, Kiminek pedig idő kell

A Ferrari vezetői ma mikrofon elé ültek és elmondták, mi zajlik a Ferrarinál, mire lehet számítani az elkövetkező években. Egy biztos: a gyors feltámadás elmarad Maranellóban.

A Ferrari vezetősége az olasz sajtó számára adott interjút, amit a Sky is közvetített. Nem hitegetnek: sok foltot kell kijavítani, az idei autó pedig maga volt a kudarc.

"Ha jövőre nyernénk két versenyt, az siker lenne  - három már diadal, négy maga a mennyország"- mondta Arrivabene.  "Nem vagyok varázsló. Sok új ember van a fedélzeten, bíznunk kell bennük. Számomra a Forma-1 csapatmunka. A technikai vezetőnk, James Allison, nem az autók apja. Ennek az autónak sok apja van"- mondta.

Számos új arc érkezett Maranellóba: Sergio Marchionne, Maurizio Arrivabene, Sebastian Vettel, Simone Resta, Jock Clear, Mattia Binotto, Lorenzo Sassi, Esteban Gutierrez és Jean-Eric Vergne.  Akik távoztak: Luca di Montezemolo, Marco Mattiacci, Fernando Alonso, Nikolas Tombazis, Pat Fry, Luca Marmorini, Hirohide Hamashima és Pedro de la Rosa.

//

Post by www.f1-live.hu.

Arrivabene kitért az új párosra is: jövőre is két bajnokkal vágnak neki a szezonnak, de immár a Vettel-Raikkonen duó várja a bevetést.

"Láttam Vettelt Maranellóban, és olyan izgatott volt, mint egy gyerek. Négy címet hoz magával, tapasztalatot, lelkesedést, és vágyat, hogy együtt dolgozzunk. Schumacher azt mondta Vettel debütálásakor, hogy 'Talán ő az egyetlen, aki képes arra, amit én tettem a Ferrarinál'. Nem tudom összehasonlítani (Vettelt) Alonsóval, de azt tudom, hogy Vettel remekül kijön Kimivel, remekül dolgoznak együtt. Vettel hihetetlen lelkesedést tanúsított és emberséget, ami rendkívüli egy olyan bajnoktól, mint ő"- mondta.

"Egy gyereket láttam Vettel szemeiben, aki egy játékláda előtt áll"- mondta.

És Raikkonen? "Kimit nem hívnám lassú versenyzőnek. Adjunk neki időt, hogy bebizonyítsa, mennyit ér. Van idő a megújulásra"- jelentette ki.

A Ferrari elnöke, Marchionne is beszélt a versenyzőkről. "A versenyzőknek azért kell vezetniük, hogy nyerjenek - mindegy, hogy német vagy olasz. Nem hiszem, hogy Vettel naiv lenne; látta az idei autót az év folyamán. A Ferrari ereje akkor is megnyerő az embereknek, ha kockázatos a dolog"- mondta a másik olasz vezető. "Azt is tudja, hogy nagy potenciál van ebben a csapatban. Potenciál, amit eddig nem használtunk megfelelően.

"Arra számítok Vetteltől, amire bármely Ferrari-versenyzőtől: tökösnek lenni és nyerni. Vettel tudja, mi vár rá itt. Ugyanakkor meg kell mutatnunk neki, hogy tanultunk a múlt hibáiból"- összegezte.

Ő is kitért az esélyekre. "Megfizettük az árát az olyan stratégiai döntéseknek, amit mások hoztak meg. Túl sokat tettünk bele a 2014-es szezonba, és keveset a következőbe. Késésben vagyunk a 2015-ös autóval, mert újra kellett írnia a fejlesztési tervet. 2015 a rekonstrukció éve lesz, ami egyben teszteli a csapatot is. A csapat elkötelezettsége fenomenális és teljes mértékben támogatom őket"- jelentette ki.

Az idei évet inkább hanyagolná az elnök. "Nem akarok 2014-ről beszélni. Felejtenivaló volt. Egy katasztrófa a Ferrari számára.  Az egyetlen, ami érdekel, az a jövő. Optimistán tekintek rá."

Adrian Newey vagy Ross Brawn érkezése kizárt. "Többé már nem jelentenek opciót számunkra"- erősítette meg a 62 éves elnök. "Nem érkeznek mások, mert már eleve értékes emberekkel rendelkezünk, akik ki akarnak bontakozni."

#t=2055

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mai szemmel ez már szürreális lehet: Forma-1 on-board / Fangio, 250F Masterati
Következő cikk Sebastian Vettel és a Red Bull: Együtt „alázták meg” a Forma-1-et

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország